Starity

Korábbi tagokkal lépett fel a Nightwish

2016. augusztus 22. 23:11   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztus 20-án adott utoljára koncertet a Nightwish, ahol rég nem látott arcok is visszaköszöntek a színpadról.

hirdetés

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a zenekar nem szeretné különösebb módon megünnepelni húsz éves fennálását, ám mégis meglepetésekben gazdag koncertet adtak augusztus 20-án. A csapat ugyanis elővette rég nem hallot szerzeményét, a Stargazers képében, amely nemcsak azért volt különleges, mert Tarja helyett most Floor énekelte a dalt, hanem azért is mert a dal közben basszeros csere is történt. A már jól megszokott vikingünk, Marco Hietala helyét ugyanis Sami Vänskä, a zenekar korábbi tagja vette át, akit 2001-ben váltott az imént említett énekes.

Továbbá színpadra lépett még mindenki kedvenc dobosa, Jukka Nevalainen is, aki betegsége miatt kényszerült visszavonulni a zenéléstől. Jukka egyébként a Last Ride of the Day című dalban szólaltatta meg a dobokat. Mivel Tuomas egy korábbi interjú során mókásan eljátszott a gondolattal, miszerint, ha a zenekar a 30 éves fennálását fogja ünnepelni, akkor mindenképp azt szeretné, ha mindhárom énekesnő színpadra lépne, így csak reménykedni tudunk abban, hogy a bűvös harmincas ünneplésekor Tarja, és Anette is visszatér majd néhány szám erejéig.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek