Starity

Szakított Fluor Tomi és barátnője

2016. augusztus 26. 15:03   |   Szerző: NóraMészáros

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fluor, Diazzal kézen fogva, a Wellhello megalakulása óta töretlen sikernek örvend, ám a nagy hűhó a magánéletükre egyáltalán nincs jó hatással.

hirdetés

A Borsnak adott interjúban Fluor elmondta, hogy mikor összejöttek szerelmével, akkor még csak halvány szikra volt a Wellhello megalapítása, így többet tudott foglalkozni Lottival. Ám a kemény munka beérte a gyümölcsét.

A rapper azt is elárulta, hogy minden héten koncerteket adtak. Egy koncert azonban nemcsak néhány órás elfoglaltság, hiszen az élőben játszó csapatnak fel kell készülnie. A késő esti zenéléshez már kora délután ott kell lenniük és csak hajnalban esnek haza fáradtan – ha egyáltalán hazamennek. 

A koncerteket természetesen különböző időpontokban, helyszíneken tartják, így a szerelmes lány akár több napig szinte alig kapott hírt kedveséről, még üzeneteire se tudott igazán reagálni. 

Kapcsolatukat nem verték nagy dobra, szakításukkal sem volt ez másképp. A különválás ellenére pedig egy társaságba járnak, hiszen közös barátaik vannak, és Fluor elmondása szerint nincs ellenérzésük egymás ellen, jó viszonyban váltak el. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek