Starity

Niall Horan Shawn Mendesszel készül dalokat írni első szólólemezére

2016. augusztus 30. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ugyan a One Direction egyelőre bizonytalan ideig szünetel, ám a rajongóknak nem sokáig kell nélkülözniük őket.

hirdetés
Niall Horan Shawn Mendesszel készül dalokat írni első szólólemezére
Fotó: Sugarscape Illustration

Köztudott, hogy Harry Styleshoz és Liam Payne-hez hasonlóan Niall Horan is szólóénekesi ambíciókat dédelget, mi több, már stúdióba is vonult, hogy felvegyen néhány dalt. Azt egyelőre korai lenne megmondani, hogy mikor tarthatjuk majd a kezünkben munkájának gyümölcsét, ám a SugarScape jóvoltából nemrég csodálatos hír érkezett, nevezetesen az, hogy az ír szépfiú Shawn Mendesszel készül további dalokat írni.

Niall-lel hamarosan együtt fogunk dolgozni. Nemrég alkalmam nyílt váltani vele pár szót, és határozottan mondhatom, hogy együtt fogunk dolgozni. Amint megkapjuk a beosztásunkat lemegyünk a stúdióba, és meglátjuk, mit hozunk ki belőle. Szeretnék valamit rögzíteni az új lemezemre, ahogy ő is az övére. Már csak ki kell várnunk, és meglátjuk, mi lesz

– nyilatkozta Mendes a magazinnak, aki azt is elárulta, hogy hatalmas rajongója a One Directionnek, és szívesen dolgozna együtt Horan zenésztársaival is a jövőben.

A többiekkel is szeretnék együtt dolgozni. Úgy gondolom, ők mind fantasztikusak. Niallt ismerem közülük a legjobban, közelebb kerültem hozzá, mint a többiekhez.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek