Starity

Selena Gomez lecserélte a telefonszámát, hogy Justin Bieber ne érhesse el

2016. szeptember 15. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, hogy a Same Old Love énekesnője végleg maga mögött szeretné tudni a volt barátját.

hirdetés

Selena Gomez nem sokkal azután bonyolódott vitába Justin Bieberrel, hogy az énekes nyilvánosságra hozta Sofia Richie-hez fűződő kapcsolatát, ugyanis azt tanácsolta exének, hogy amennyiben nem tudja kezelni a féltékeny rajongók rosszindulatú beszólásait, úgy ne posztoljon többet a szerelmükről. Természetesen erre Biebs is felkapta a fejét, és kisebb szóváltás után emlékeztette kolléganőjét, hogy ő sem éppen szent.

Nem sokkal később Selena lemondta fellépéssorozata fennmaradó állomásait, hogy önmagára és egészségére tudjon fókuszálni, ehhez pedig hozzátartozott az is, hogy lecserélte a telefonszámát, így exe nem tudja többé elérni.

Selena lecserélte a számát, és mindenkitől azt kérte, ne adják meg Justinnak

– nyilatkozta az énekesnő egyik barátja az Us Weeklynek.

Korábban egyébként állítólag épp Gomez volt az, aki hívogatta Biebert, hogy bocsánatot kérjen, amiért olyan hevesen bírálta, de a Sorry énekesét annyira nem hatotta meg a dolog, hogy még a hívásait sem fogadta. Hogy ebből mi az igazság, azt csak ők tudják, mi azonban reménykedünk abban, hogy idővel elássák a csatabárdot egymással.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek