Starity

Klippremier: Sonata Arctica – Life

2016. szeptember 24. 11:11   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Október elején érkezik a finn titánok legújabb nagylemeze, ma pedig megjelent legújabb kisfilmjük.

hirdetés

Október 7-én kerül a lemezboltok polcaira a finn zenekar legújabb albuma, amely a The Ninth Hour elnevezést kapta. Az újdonságról már teljes egészében lehullott a lepel, ugyanis nemrégiben már az albumborítót, valamint a számlistát is megcsodálhattuk. Mindazonáltal már az első dalnak is fültanúja lehettünk, amely a Closer To An Animal címet kapta, és egy dalszöveges kisfilm keretein belül került fel a YouTube-ra.

Nemrégiben a srácok a Facebookon árulták el, miszerint hamarosan egy újabb kislemezt fognak megjelentetni, amely ezúttal a Life című szerzeményük nevét viseli, ám azt még nem árulták el, hogy mikoris fog megjelenni. A finnek ekkor azt is elárulták, hogy kisfilmet is forgatnak majd a Life-hoz, amely ma debütált a Nuclear Blast lemezkiadó hivatalos YouTube-csatornáján.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek