Starity

Kimondták Cheryl Cole válását

2016. október 20. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hosszú pereskedés után végre kimondták az énekesnő és férje, Jean-Bernard Fernandez-Versini válását. A pár 18 hónapig élt házasságban.

hirdetés

Szabad a pálya Liam Payne-nek, amennyiben valóban azt tervezi, hogy megkéri szerelme, Cheryl Cole kezét. Az énekesnő és férje ugyanis megegyezésre jutottak, így a bíróság kimondta a válásukat a szerdai nappal bezáróan. A pár egyébként 2014-ben, a Cannes-i filmfesztiválon találkozott először és még abban az évben egybekeltek, ám a boldogság nem tartott sokáig.

Cheryl idén márciusban kezdett találkozgatni a One Direction jelenleg szólóban nyomuló énekesével, kapcsolatuk pedig igen komolynak ígérkezik, ugyanis amellett, hogy összeköltöztek, máris arról pletykálnak Hollywoodban, hogy Cheryl első közös gyermeküket hordja a szíve alatt.

Cheryl és Liam nagyon közel állnak egymáshoz, így nem lenne meglepő, ha Cheryl válásának kimondása után még abban az évben összeházasodnának Liammel

– nyilatkozta korábban Jessica Bridge, állítását pedig egy független forrás is megerősítette:

Nagyon komoly a kapcsolat kettejük között. A legközelebbi barátaiknak már a családalapításról beszéltek. Cheryl Ashley Cole-lal kötött házassága jobb napjai óta nem volt ilyen boldog, mint most.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek