Starity

Végre! A popdíva, Cher visszatér!

2016. október 22. 13:01   |   Szerző: imola

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cher a napokban jelentette be visszatérését: 2017-ben újra turnézni fog.

hirdetés
Végre! A popdíva, Cher visszatér!
Fotó: Billboard

A 70 éves díva a 60-as évek elején került be a köztudatba, amikor 1965-ben megjelent albumai olyan dalokat tartalmaztak, mint az All I really want to do, Baby don't go, I got you babe. A színész-énekesnő hatalmas sikereket aratott karriere során, de a legnagyobb áttörést számára az 1998-ban megjelent Believe dal hozta, amely világszerte többszörös arany-, platina- és gyémántlemez lett.

2002-ben Cher úgy döntött, hogy visszavonul, ezért egy "utolsó" turnét indított: Living Proof: The Farewell Tour. Ennek ellenére 2011-ben szerepelt a Burlesque című musicalben,  2013-ban megjelent a Closer to the truth című lemeze, majd 2014-ben turnézni kezdett, turnéját betegség miatt abba kellett hagyja. Ennek ellenére, Cher bejelentette, hogy újra turnézni fog: "Nem akarom, hogy befejeződjön"- mondta a legendás énekesnő Maria Shirwernek a Today interjújában. "Ha a tükörbe nézek, látom, hogy ez az idős nő visszanéz rám - fogalmam sincs, hogy került oda" -tette hozzá Cher, aki többször is bevallotta, hogy még mindig fiatalnak érzi magát.

Cher a napokban a The Late Late Show with James Corden egyik adásában, James Corden közreműködésével előadta az I got you babe slágerét egy kicsit másképp:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek