Starity

Bejelentette következő kislemezét Shakira

2016. október 27. 07:07   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Shakira több mint két év után jelentkezik majd önálló dallal, mely még ebben a hónapban megjelenhet.

hirdetés

Shakira idén vonult újra stúdióba, hogy elkezdje új albumának munkálatait. Az énekesnő jelenleg is dolgozik tizenegyedik nagylemezén, azonban úgy döntött, hogy megjelenteti következő kislemezét, melyen közreműködik a szintén kolumbiai előadó, Maluma is. A duett eddig sem volt titok, ugyanis mindkét énekes megosztotta a hírt közösségi oldalain keresztül.

Azt azonban senki sem gondolta, hogy még idén megérkezik a kétgyermekes anyuka visszatérő száma, melyről közösségi oldalain rántotta le a leplet. Történt ugyanis, hogy a tegnapi napon Shakira több nyomot is megosztott. Először feltöltött egy képet, melyen bűvészruhát visel és egy nyuszit tart a kezében.

Ezt követte egy felvétel, melyen egy fehér tábla mellett áll, amin országok és fővárosaik neve, valamint egy megrajzolt korona látható. 

A nap szelfije. Semmi különleges, vagy mégis?

- fűzte hozzá a kolumbiai énekesnő.

Végül megosztott egy képet, melyen egy posztert tart. A poszteren egy Alejandro Sanz kép + TA + G betűk vannak, melyekből ki lehet következtetni a dal címét.

Remélem srácok figyelemmel követtétek a nyomokat, amiket ma posztoltam. Küldeni fogok egy DM-et annak, aki kitalálja az új kislemezem nevét és az előadóét, akivel együtt dolgoztam. Küldjétek el az ötleteiteket kommentben és tartsátok rajta a szemeteket az Insta-inboxotokon.

Miután valaki eltalálta a helyes megoldást, Shakira elmagyarázta mire utalnak a képek, mellyel mindenre fény derült.

Magic az első albumom neve, ahogyan Malumáé is. A korona Maluma tetoválása. És végül, Chan Alejandro Sanz beceneve, plusz add hozzá a TA-t és a G-t a végéhez.

A dallal kapcsolatban egyébként már szárnyra kaptak olyan pletykák, miszerint Shakira október 28-án pénteken fogja kiadni a duettet, azonban egyelőre még nem vehetjük biztosra mikor is tér vissza az énekesnő.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek