Starity

15 ritka történelmi fotó – IV. rész

2016. október 29. 20:08   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem számít, hogy történelmi helyszínt, híres embert, vagy csak egy hétköznapi személyt látunk – mindegyik egy történetet mesél el nekünk.

hirdetés

1. Nőket tartóztatnak le nem megfelelő fürdőruha viselése végett – 1922

Ma már természetesnek vesszük, hogy olyan fürdőruhában süttetjük idomainkat a strandon, amilyenben szeretnénk. Ez a luxus azonban az 1900-as évek elején nem adatott meg a női nemnek, hiszen elvárás volt, hogy mindent takaró fürdőruhában pancsoljanak. Éppen ezért tartóztatott le több nőt 1922-ben a chicagói rendőrség „közszeméremsértés” vádjával, mivel egybe részes, túl sokat mutató fürdőruhában jelentek meg.

2. Megcsonkított francia katona maszkban – 1918

Az I. világháború során több millióan vesztették életüket, és több ezer katona szenvedett maradandó sérüléseket, miközben hazáját védte. Ezek az emberek szégyelltek a társadalomban ilyen arccal megjelenni – ekkoriban ez még meghaladta a sebészek képességét –, éppen ezért, egy francia szobrász, Anna Coleman Ladd maszkokat készített számukra, így ismét teljesértékű életet tudtak élni. 

A masz viselése előtt és után

3. Fél év alatt épült meg az Empire State Building – 1931

New York egyik ékessége, az Empire State Building, rohamos sebességgel épült meg, nem egészen 40 millió dollár felhasználásából.

4. Iskolás lányok tartanak hazafelé a légitámadás után – 1949

Három német kislány tart vidáman hazafelé, miután városukat, Essent, lebombázta a szövetséges légierő, 1949-ben. A II. világháború során Essen városa „kedvelt” támadási célpont volt, így a gyerekek már hozzászoktak az ilyesfajta pusztításokhoz.

5. Szovjet katonák szexuálisan zaklatnak egy német nőt – 1945

Szovjet katonák nyilvánosan zaklattak egy német nőt Leipzigben, 1945 augusztusában. A szovjetek úgy tartották, az ellenség nőjének testének felhasználása „győzelmükhöz” jár.

6. „Várj meg, Apuci!” – 1940

Közkedvelt képet lőtt Claude P. Dettloff 1949. október 1-jén a Columbia Streeten, Kanadában. Egy öt éves kisfiú futott édesapja után, akit besoroztak katonának a háború során.

Claude P. Dettloff ©

7. Szovjet katona életét mentette meg a páncél – 1944

2 mm vastag, 3,5 kilós acélpáncél vonta be ennek a fiatal hadifogoly testét. A fiút három lövés érte a mellkasán, és sérülés nélkül megúszta.

8. „A háború pokol” – 1965

Amerikai katona viselte ezt a sisakot Vietnámban, amire kézzel írta fel, hogy a „A háború pokol”. 

Horst Faas ©

9. Olasz nőt büntetnek meg a strandon bikinije végett – 1957

1946-ban robbant be a köztudatba a bikini fogalma, egy francia tervező, Louis Réard által. Franciaországban már elfogadott volt ezen viselet, a világ többi pontján még nem, éppen ezért fordulhatott elé, hogy Olaszországban több száz dollárra büntettek meg 1957-ben.

A bikini mindent felfed egy lányról, kivétel az anyja születési nevét. Szóra sem érdemes ez az úgynevezett bikini dolog, hiszen elképzelhetetlen, hogy egy valamire való hölgy kellemmel és bájjal bármikor viselne ilyet

– írta egy divatmagazin ugyanebben az évben. Ironikusan az újság elnevezése Modern Girl volt.

10. 23 kilotonna atomfegyver robbanása víz alatt – 1946

Ez a detonáció az ún. Baker Test nevet kapta, és azt tesztelték, a nukleáris fegyverek milyen hatással bírnak a hadihajókra.

11. Zsidó nőt üldöznek felfegyverkezett férfiak – 1941

Ukrán nacionalisták fejlesztették ki a „The Lviv”-programot, aminek célja a zsidók mészárlása volt. A képen látható nőt kisfiúk és férfiak kergettek fegyverekkel és botokkal, akit kora reggel a házában támadtak meg.

12. Az őrség és a rabok közötti feszültség

Heinrich Himmler szemezik a fiatal szovjet foglyokkal, akiket munkatáborra kényszerítettek 1941-ben.

13. Einstein a parton – 1939

David Rothman munkából jött, míg Albert Einstein standra készült az 1939-es nyári fotón, ami Horseshoe Coveban készült.

14. Einstein asztala halála után – 1955

Albert Einstein 1955. április 18-án hunyt el 76 éves korában.

15. Az utolsó kép Hitlerről – 1945

Az utolsó ismert kép Hitlerről körülbelül két nappal a halála előtt készül a berlini bunkere előtt, mielőtt saját maga vetett véget életének április 30-án.

Cikksorozatunk előző részei:

– 15 ritka történelmi fotó – I. rész

– 15+1 ritka történelmi fotó – II. rész

– 15 ritka történelmi fotó – III. rész

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek