Starity

Óriási botrány az X-Faktorban: Kristóf nemcsak kieshet, de börtön is fenyegetheti

2016. október 31. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az aktmodellként tevékenykedő Petics Kristóf már az előválogatón megosztotta a nézőket és a mentorokat, ám ennek ellenére gyönyörű diadalmenetet vitt véghez és a mentorház után az élő show-ba is bejutott.

hirdetés
Óriási botrány az X-Faktorban: Kristóf nemcsak kieshet, de börtön is fenyegetheti
Fotó: RTL Klub

ByeAlex már a meghallgatások során megjegyezte, hogy Kristófnak semmi önkontrollja nincs, meglátása pedig nemcsak a színpadra, hanem az énekes azon túli életére is vonatkozott. A versenyzőt a nézők által választott mentora, Puskás Peti az élő show-ig juttatta, ám Kristófnak már a felkészülési idő alatt meggyűlt a baja a törvénnyel. 

A 19 éves fiatalember ugyanis egy esti szórakozás alkalmával éppen egy csapat lány körül legyeskedett, amikor egy külföldi férfi állítólag belékötött. A szóváltás tettlegességig fajult, Kristóf pedig nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott „ellenfelének”. Az énekes annak ellenére sem bánja tettét, hogy az komoly retorziókat hozhat magával.

Már ittas voltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy külföldi srác elkezd lökdösni. Nem tudom, hogy én tetszettem neki, vagy a lányok, akikkel buliztam, de nagyon kellemetlen volt a helyzet. Odajöttek a biztonsági őrök, és szétszedtek minket. Ideges lettem, ezért elindultam kifelé, hogy szívok egy kis friss levegőt, ám ekkor agresszívan, hátulról átkarolt a srác. Megfordultam, és kétszer ököllel a szeme közé ütöttem. Földre zuhant, ám még utána is ütöttem. Valójában ez önvédelem volt, mert tudtam, ha feláll, és nekem jön, kettétör. Annyira elborult az agyam, hogy nincs is meg minden részlet, de valaki leszedett róla

– nyilatkozta a Blikknek Kristóf.

Az RTL Klub népszerű tehetségkutató műsorának versenyzője akár felfüggesztett börtönbüntetést is kaphat tettéért, de úgy véli, helyesen járt el, mert mint mondja, ha visszamehetne az időben, akkor sem cselekedne másképp. A történtek azonban nemcsak a magánéletére, hanem karrierjére is hatással lehetnek, mivel könnyen meglehet, hogy a történtek fényében az RTL Klub vezetősége a műsorból való kizárása mellett dönt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek