Starity

Taylor Swift újabb szakítós dalt írt

2016. november 02. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Grammy-díjas énekesnő a Little Big Townnak adta legújabb, Better Man című szerzeményét.

hirdetés

Október 20-án jelent meg a Little Big Town újdonsága a Better Man című ballada képében, mely egy szakítás fájdalmát dolgozza fel. A csapat nem titkolta, hogy az ő szavaikkal élve, a nótát egy fiatal, a Tennessee-i Nashville-ből származó lány írta, ám a kilétéről csak most, egy facebookos kérdezz-felelek során hullott le a lepel és kiderült, ez a lány nem kisebb személy, mint a mi Taylor Swiftünk.

Taylor elküldte nekünk ezt a számára nagyon különleges dalt, mert azt gondolta, hogy a dallamok miatt hozzánk jobban illik

– nyilatkozta a négytagú formáció, majd azt is elárulták, hogy azért nem jelentették be korábban, hogy a dalt Swift írta, mert nem szerették volna, ha ez alapján ítélik meg a szakmabeliek és a rajongók. Ez egyébként be is jött, mert a dalszerző ismerete nélkül a Rolling Stone igen fennkölten fogalmazott a Little Big Town újdonságáról.

Nagyon megtisztelve érzem magam, amiért egy általam évek óta imádott csapat elhatározta, hogy rögzíti ezt a dalt, amit én írtam. Sok szerencsét kívánok a #cmaawards-hoz, @littlebigtown !! Szeretlek titeket, srácok

– írta Taylor az Instagramon.

Mint említettük, a Better Man egy szakítás fájdalmát dolgozza fel, így miután fény derült a dalszerző kilétére, megindultak a találgatások, hogy vajon az énekesnő melyik exe, Calvin Harris vagy Tom Hiddleston ihlette az egyébként igen beszédes szerzeményt.

Tudom, hogy jobb lesz egyedül / Az a szerető férfi nem tudta / milye volt, amikor még megvolt neki. / Azt kívánom, bár ne volna hajnali négy és ne állnék a tükör előtt / azt mondogatva magamnak, hogy meg tudom csinálni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek