Starity

Ez a pár kilenc évet várt az egyik nászajándék kibontására! Tudd meg, miért és mit találtak benne!

2016. november 02. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Brandon és Kathy Gunn kilenc éve voltak házasok, amikor úgy döntöttek, eljött az idő, hogy kibontsák Alison néni ajándékát.

hirdetés
Ez a pár kilenc évet várt az egyik nászajándék kibontására! Tudd meg, miért és mit találtak benne!
Fotó: Facebook / Kathy Gunn

A közepes méretű dobozt Kathy nagynénje ajándékozta a párnak az esküvőjük napján, melyen egy figyelmeztetés éktelenkedett, miszerint akkor bontsák ki és nézzék meg annak tartalmát, ha sor kerül az első nézeteltérésükre. Az évek teltek, a pár pedig boldogan élte az életét, a doboz pedig egyik polc tetejéről a másikra vondorolt – kibontatlanul.

Ahogy az lenni szokott, természetesen többször is összekülönbözött egymással a szerelmespár, de úgy gondolták, egyik veszekedés sem volt olyan kaliberű, ami a doboz kibontására sarkallta volna őket. Kathy elmondása szerint azért, mert mindketten túl makacsok voltak és úgy gondolták, meg tudják oldani a problémáikat.

A viták mindig azok újraértékeléséhez vezettek. Azt gondoltuk, Valóban eljött a doboz kibontásának ideje? Mi van, ha ez nem az eddigi legrosszabb vitánk volt? Mi van, ha még hátravan a legnagyobb veszekedés és már nincs meg a dobozunk? A nagybátyám, Bill mindig azt mondogatja, hogy Soha semmi nem olyan rossz, hogy ne jöhetne valami még rosszabb

– magyarázta döntésük okát a feleség.

Gunnék csak a közelmúltban vetettek véget a várakozásuknak, amikor is egy baráti pár menyegzőjére készültek és azon marakodtak, mit is ajándékozhatnának nekik a nagy nap alkalmából. Ötlet és megegyezés híján úgy döntöttek, kibontják a dobozt, melyben két kisebb csomagot találtak, melyekben egy-egy köteg pénz és egy üzenet volt.

Fotó: Facebook / Love What Matters

Alison nagynéni Kathyt arra biztatta, rendeljen egy pizzát és készítsen elő egy forró fürdőt; ezzel szemben Brandonnak azt tanácsolta, vásároljon virágokat és bort – ezáltal arra sarkallva a házasokat, hogy engeszteljék ki egymást és békéljenek meg a másikkal.

Kilenc éven és három költözésen át a doboz ott porosodott a szekrényünk legtetején. A másikkal szembeni toleranciára, megértésre, kompromisszumkészségre és türelemre tanított minket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek