Starity

Nem számít, hogy Mark Salling megerőszakolt valakit: elévült az ügy

2016. november 03. 18:06   |   Szerző: Glamster

A színésznek ezúttal nem kell felelnie tettéért a bíróságon, ugyanis az ügy elévült.

Mint beszámoltunk róla, Mark Salling nemi erőszak vádjával került ismét a bíróság elé pár hete, azonban a törvény kimondta: nem vonható felelősségre, mert a lány túl későn perelt. A DA elutasította a keresetet, miszerint négy év után a bizonyíték az állítólagos tettre elég kevés.

A Daily News szerint az áldozat egy hotel bárjában találkozott Sallinggel 2012-ben. Pár hónapig randiztak, azonban szexre nem került sor, mert a lány vallásos volt, s szűz, így az esküvőig tartogatni akarta az erényét.

Salling azonban nem adta fel, így egyik este leitatta a lányt, hogy ellazuljon, majd rákényszerítette magát, és bár az áldozat könyörgött, hogy álljon le, azt mondta, csak öt percre van még szüksége.

A papírok szerint egy pontnál a sértett sírni kezdett, és azt mondta, Isten, bocsáss meg a bűneimért. A pár ezután rendszeresen létesített szexuális kapcsolatot, mert a lány mentálisan sérült az eset után, így azt feltételezte, hogy mivel Markkal vesztette el a szüzességét, így összeházasodtak.

Mark nem sokkal később dobta őt, így nem tudni, miért csak most került bíróságra az ügy. Sallingnek azonban nem ez az első esete nemi erőszak vádjával: 2013-ban, ex-barátnője, Roxanna Gorzela is beperelte őt, mivel rávette arra, hogy condom nélkül közösüljenek, akarata ellen. Ekkor 2,7 millió dollárra büntették 2015-ben.

A botrányos sztárnak gyermekpornóért is felelnie kellett idén a bíróságon, azonban azt az ügyet szintén ejtették bizonyítékok hiányában.

via Daily News

  twitter 

Ha nem akarsz lemaradni a legfrissebb hírekről, lájkold Facebook-oldalunkat!


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek