Starity

Új gitárost keres a Wintersun

2016. november 09. 14:02   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szó sincs arról, hogy bármelyik tag is távozni kényszerülne a zenekarból, ám a frontember komoly elhatározásra jutott.

hirdetés
Új gitárost keres a Wintersun
Fotó: Nuclear Blast

Az Ensiferum egykori frontembere, Jari Mäenpää úgy döntött: ezentúl csakis kizárólag az éneklésre szeretne fókuszálni. A csapat néhány órája tette ki hivatalos Facebook-oldalára azt a közleményt, melyben új gitárost kerenek a zenekarba. Jari döntése teljes mértékben érthető, hiszen nemcsak zenészként, hanem producerként is helyt kell állnia, így méltán nincs ideje minden munkálatot megfelelően elvégezni.

A finn formáció közleményében az áll, hogy ha lehet, akkor csakis finn, profi gitárosok jelentkezzenek, de legfőképp nyugodt természetű személyek jelentkezését várják, akik remekül beékelődnek majd a Wintersun csapatába. A melodikus metált játszó csapat azt is hozzátette, hogy bár finn gitárosban reménykednek – aki lehetőleg Helsinki környékén lakik – bárki jelentkezhet, aki úgy gondolja, hogy elég tehetséges ahhoz, hogy az együttes tagjává váljon.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek