Starity

A Teen Wolf utolsó évada kevésbé lesz romantikus

2016. november 16. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap este végre visszatérhettünk Beacon Hillsbe, hogy szemtanúi lehessünk annak, hogyan alakul kedvenceink sorsa a széria utolsó évadában.

hirdetés
A Teen Wolf utolsó évada kevésbé lesz romantikus
Fotó: MTV

Az már eddig is köztudott volt, hogy az MTV sikersorozatának utolsó évada számtalan izgalmas fordulatot tartogat a nézők számára, ám azt csak tegnap tudhattuk meg, hogy ez pontosan mit is jelent. Az E! Online nemrég a főszereplő Scottot alakító Tyler Posey-val készített interjút, aki nemcsak megnyugtatta, de fel is csigázta a rajongókat.

Szó esett többek között arról, hogy hogyan birkózik meg a falka azzal az idegen érzéssel, miszerint valamit elfelejtettek. Stiles ugyanis az új évadban egy rejtélyes gonosz áldozatává válik, ezáltal pedig törlődik szerettei emlékeiből – egyedül Lydia az, aki kapcsolódik hozzá.

Olyasvalami ez, amivel a műsor során korábban soha nem kellett megbirkóznunk. Ez nagyon király. Egyfajta gondolatébresztőként szolgál, hogy felnyissa a szemeket: más is van odakint. Kicsit szövevényes, de nagyon klassz évad elé nézünk. Egyszerre lélektani és megfogható, olyasvalami, ami a maga különös módján, de megtörténhet. Attól függ, mennyire nyitott az ilyesmire az ember

– nyilatkozta Posey, majd szót ejtett arról, milyen különös, hogy ez alkalommal karaktere ténylegesen egyedülálló: már se Allison (Crystal Reed), se Kira (Arden Cho) nincs képben.

Ez az első alkamom, hogy Scottot szingliként láthatjuk, ami nagyon klassz. A Teen Wolf első részében Allisonba szeretett bele, az eddigi legutolsóban pedig Kira távozott az életéből. Most először van egyedül, ami egyszerre király és mókás. Izgalmas látni, hová tartanak a dolgok, és ki lehet potenciális barátnőjelölt a számára.

A színész őszintén vallott arról is, milyen érzés a stáb számára az utolsó epizódokon dolgozni, hiszen hamarosan véget ér a széria.

Jelenleg nem olyan, mintha ez lenne az utolsó. Amiben jó vagyunk, az a munkánk, mind professzionális színészek vagyunk. Ez egy olajozottan működő gépezet, amiben vagyunk. Nem tudom, mi lesz a végére, de most még nem vagyunk szomorúak. Jól érezzük magunkat.

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek