Starity

Súlyos betegséggel küzdött a Black Eyed Peas rappere

2016. november 19. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha a Black Eyed Peasre gondolunk, valamennyien elsősorban Fergie-t és Will.I.Am.-et látjuk lelki szemeink előtt, hiszen ők ketten lettek a csapat arcai, mivel szólóban is nagyon sikeresek. A formáció visszahúzódó rappere, Taboo pedig nem ok nélkül tűnt el a rajongók szeme elől...

hirdetés

Az eredetileg Jaime Luis Gomez névre anyakönyvezett zenész a napokban vallott arról a hosszú és viszontagságos küzdelemről, melyet a kulisszák mögött a heredaganattal folytatott. A rapper saját bevallása szerint érezte, hogy valami nincs rendben vele, de olyan elfoglalt volt a munkája miatt, hogy aggódni is elfelejtett. 2014-ben aztán kivizsgáltatta magát, orvosai pedig közölték vele a hírt, miszerint rákos. 

Természetesen ezt követően megkezdődött Taboo kezelése és egy műtétet is végrehajtottak rajta gyógyulása érdekében, ma pedig már ahol csak teheti, azt hirdeti, mennyire fontos részt vennünk a szűrővizsgálatokon, hiszen ha még idejében észreveszik a bajt, kezelhető a betegség. 

A családom és a csapat is teljesen le volt döbbenve, amikor kiderült, hogy beteg vagyok. Will.I.Am. rögtön kerített egy jó dokit és segített nekem kidolgozni a kezelés menetrendjét. Minden erőmmel arra kezdtem fókuszálni, ami életben tart és feltölt: a zenére. Szerettem volna megosztani másokkal a történetemet és inspirációt adni, ahogyan azt mások is tették velem

– nyilatkozta a zenész betegsége és új dala, a Fight kapcsán, majd ekképp folytatta:

Bár több mint két éve tünetmentes vagyok, tisztában vagyok azzal, hogy az igazi küzdelemnek még nincs vége. Új dalomat, a Fightot abban a reményben jelentettük meg, hogy segít az embereknek szembenézni a maguk kihívásaival, harcaival. Millióan vagyunk, akik átmennek ezen és szerettem volna emlékezetetni őket, hogy nem szabad begubóznunk, amikor utolér minket a próbatétel és vele a szenvedés. Fel kell állnunk és igenis harcolnunk kell!

via Metro

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek