Starity

Élőszereplős film készül Micimackóról

2016. november 19. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kedves játékmackó története hamarosan megelevenedik a filmvásznon a Walt Disney Studiosnak köszönhetően.

hirdetés

Már nehéz olyan klasszikust találni a Disney repertoárjában, amit ne vittek volna filmre élőszereplős változatban is. A filmóriás ezúttal Róbert Gida és Micimackó történetére vetett szemet és már meg is találta azokat a profikat, akikkel együtt kíván dolgozni. A forgatókönyv megírásának becses feladata így került Alex Ross Perryhez, akinek nevéhez a tavaly bemutatott Kísértő emlékek című dráma köthető; a rendezői székbe pedig a Z világháborút és az Én, Pán Pétert is jegyző Marc Forster ülhet.

Egyelőre nincs hír arról, hogy pontosan mikor kezdődik meg a film forgatása vagy hogy kik kapnak szerepet a nagyszabású műben, a történet azonban izgalmasnak ígérkezik. A szkript szerint Róbert Gida felnőtt életébe kapunk betekintést, amikorra az édes kisfiúból nagymenő üzletember lett. Sajnálatos módon az életéből elűnt a gyerekkori varázs, törtető, karrierista felnőttként a pénzt hajszolja és igen kevés figyelmet szentel feleségének és lányának. Egy nap azonban váratlan dolog történik és ismét visszatalál gyerekkori önmagához imádott medvéjének köszönhetően...

via Entertainment Weekly

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek