Starity

Különleges nevet választ születendő gyermekének Janet Jackson

2016. november 20. 19:07   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az E! Online értesülései szerint az amerikai énekesnő hét éve elhunyt bátyja egyik slágere után nevezi el első gyermekét.

hirdetés
Különleges nevet választ születendő gyermekének Janet Jackson

Janet Jacksonról májusban derült ki, hogy várandós – első gyermekének ötvenévesen ad majd életet. Az énekesnőnek óhatatlanul is saját gyermekkora és leghíresebb testvére, a 2009-ben elhunyt Michael jutott eszébe, amikor a születendő baba nevéről faggatták.

Bár Janet és párja, Wissam Al Mana már tudják a kicsi nemét, egyelőre szerették volna megtartani maguknak. Egy, a párhoz közel álló barát vallott arról, hogy a szerelmesek úgy tervezik, valamilyen módon emléket állítanak a Thriller énekesének a születendő gyermek neve által.

Janet nagyon-nagyon hamar szülni fog. Már alig várja, hogy a karjaiban tarthassa a gyermekét. Az orvosok szerint jól viseli a terhességet és azt tanácsolták neki, hogy vegye könnyedén

– nyilatkozta a forrás, aki hozzátette: a leendő szülők már tűkön ülve várják a baba érkezését, akinek szobáját pasztellszínekkel díszítették ki.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Címkék

baba terhesség név
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek