Starity

Jáger Kinga és Ónodi János búcsúzott ma az X-Faktortól

2016. november 19. 22:10   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Top 8 bizonyított, azonban ismét két tehetségtől kellett elbúcsúznunk az X-Faktor mai adásában.

hirdetés
Jáger Kinga és Ónodi János búcsúzott ma az X-Faktortól
Fotó: X Faktor / Facebook

Szokás szerint mostantól nemcsak SMS-ben, hanem a csatorna saját applikációján keresztül is lehet szavazni a versenyzőkre. Emiatt viszont egy új kiesési rendszer van a showműsorban: minden adásban két produkciótól búcsúzunk.

Az est témáját ezúttal Puskás Peti egyik dala ihlette, s minden versenyzőnek valamilyen bulis dalt kellett feldolgoznia. A legjobb nyolc bizonyított, azonban sajnos ez nem mindenkinek sikerült.

Jáger Kingát minden mentor kemény szavakkal bírálta, miután előadta Beyoncé Crazy In Love slágerét.

Ha Beyoncé-t énekelsz, azt gondolod magadról, hogy nagyon jó énekesnő vagy. De te ehhez a dalhoz kevés voltál

– mondta Gáspár Laci, és meglepő módon harcias mentora, Tóth Gabi sem tudta megvédeni.

A próbán jobb voltál

– fejtette ki Gabi csalódottan a véleményét.

RTL Hungary

Így talán nem volt meglepő, hogy elsőként, a legkevesebb szavazattal ő távozott a versenyből.

Mata Ricsi biztonságban megúszta a hetet, annak ellenére, hogy elfelejtette többször is a dalszöveget a Years&Years Kingjének. Vele ellentétben Vince Liza a héten bizonyított: a mentorok szerint most volt a legjobb.

Opitz Barbi hozta a tőle megszokott szintet, s lenyűgözött mindenkit a teremben Avicii Addicted To You 2013-as dalával.

RTL Hungary

A Ham Ko Ham az egyik legkedveltebb magyar slágerrel állt színpadra, a WellHellóval. Dmitirij Rihannától dolgozta fel a Diamonds-t, ami rendesen megosztotta a mentorokat. Alex és Laci szerint unalmas volt, míg Gabi szerint kellemes volt hallgatni és nézni is.

A párbaj sorsra Laci két mentoráltja jutott, biztosítva a kellő drámát a show-ba: Ónodi János és Fejes Szandra sem győzte meg a közönséget. A szavazást Gáspár Laci kezdte, akinek így saját versenyzői közül kellett választania: végül Janit küldte volna el.

A zsűri döntése alapján is Ónodi János kezdhet csomagolni haza, s bukott el a 15 milliós fődíjtól.

A jövő héten már csak egy versenyző eshet ki, mégpedig az, aki rosszabbul teljesít a párbajban.

RTL Hungary

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek