Starity

Öt éve jelent meg az Up All Night – hol tartanak most a One Direction tagjai?

2016. november 20. 21:09   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Öt évvel ezelőtt jelent meg a debütáló lemezük, az Up All Night, ami elrepítette őket a hírnév csúcsára.

hirdetés
Öt éve jelent meg az Up All Night – hol tartanak most a One Direction tagjai?
Fotó: Sony Music

A One Direction jött, látott és hódított éveken át, mint az X-Faktor felfedezettjei. Előzenekarból eljutottak arra a szintre, hogy stadiumokban léptek fel világszerte több mint 50 ezer embert szórakoztatva, estéről-estére. A banda hanyatlása 2015-ben indult meg, mikor Zayn bejelentette, hogy külön utakon folytatja. Ez nem állította meg a maradék négy tagot: Harry Styles, Niall Horan, Liam Payne és Louis Tomlinson kiadta az eddigi talán legerősebb lemezüket, a Made In The AM-et.

Öt lemezzel később azonban 2015 decemberében elbúcsúztak határozatlan időre a közönségüktől. Most külön próbálnak szerencsét, ameddig nem érzik úgy, hogy szeretnének ismét közösen zenélni.

A One Direction őrület azonban egy évvel a szünet után sem tűnik csökkenni, és a tagok szemmel láthatóan jól boldogulnak.

Az Up All Night 2011 novemberében jelent meg, így nézzük, hol tartanak most a tagok külön-külön!

Niall Horan

A banda ír tagja leszerződött a Capitol Musichoz 5 millió dollár értékben, cserben hagyva Simon Cowell-t, aki tárt karokkal várta a Sycóhoz. Horan a stúdiózás mellett golfozik, aminek minden pillanatát megörökíti Instagram-fiókján.

Szeptember 22-én bejelentette, hogy meglepetéssel készül, 29-én pedig meg is jelent a This Town, ami az első hivatalos kislemeze debütáló stúdióalbumának. A Billboard Hot 200 listáján 25. helyet érte el, míg a UK-ben kilencedikként kezdett a rádiókban.

Horan szeretné, ha a 1D visszatérne, hiszen tisztában van azzal, szólóban sosem lesz annyira sikeres, mint a banda részeként. Elmondása szerint már beszéltek róla, és belátható időn belül be fogják jelenteni a következő közös lemezt és turnét.

Niall az összes létező show-ba ellátogatott már, és ma az American Music Awardson is fellép majd.

​Harry Styles

Bár mindenki szeretettel fogadta Niall szólómunkáját, a valódi izgalmakat Styles rejti a média számára, akit nem kevesebb mint 80 millió dollárért szerződtetett le a Columbia Records júniusban. Harry emellett megcsípett magának egy jelentős szerepet Christopher Nolan háborús drámájában, a Dunkirkben, ami 2017 júliusában jelenik majd meg.

Az évet hajvágással kezdte a Dunkirk szerepe végett, amit dokumentált az Another Man magazin számára – utóbbit úgy kapkodták el világszerte, mint a cukrot. A srác körül a hírnév egyre csak növekszik: szinte minden lépését árgus szemekkel követi az összes hírportál. Styles ennek ellenére jól rejtőzködik – hetekig nem hallat magáról semmit.

Interjújában annyit mondott, akkor szeretne visszatérni a bandába, ha úgy érzi, nem erőltetett, és a többiek is benne lennének. Addig is, most azon dolgozik, milyen üzenetet szeretne átadni a világnak szólólemezével. A Columbia Records egyébként három albumra szerződtette.

 

@harrystyles által közzétett fénykép,

Liam Payne

Payne ideje nagy részét a stúdióban tölti, és fő iránynak az R'n'B-t célozta meg. Simont ő is cserben hagyta, hiszen az angol Capitol Recordshoz szerződött le, akik olyan slágergyárosokhoz juttatták el, mint Pharrell Williams.

Három hónappal a Capitol Records híre után Payne elárulta, egy amerikai kiadóhoz is leszerződött, a Republic Recordshoz. Időről-időre megoszt dalaiból néhány rövid részletet. Ha éppen nem stúdiózik, akkor kedvesével, Cheryllel tölti az idejét.

Louis Tomlinson

Tomlinson az egyetlen tag, aki nem gondolkodik szólólemezben, legalábbis jelenleg. Ideje nagy részét kisfiával, Freddie-vel és barátnőjével, Danielle Campbell-lel tölti – ezért is költözött Londonból Los Angelesbe a nyár folyamán.

A szünet bejelentése előtt Tomlinson céget alapított, és elindította a saját lemezkiadóját, a Triple Strings Ltd-t, ami a Syco alatt fut. Louis már szerződtetett néhány előadót, azonban kilétüket még titok fedi. Emellett feltűnt az America's Got Talentben zsűriként még júliusban, és arról is pletykálnak, hogy jövőre az angol X-Faktor paneljében láthatjuk viszont.

Zayn Malik

Miután 2015 márciusában otthagyta a bandát, máris nekiállt dolgozni a saját lemezén, amit az RCA szárnyai alatt jelentetett meg Mind of Mind néven – kilépésének évfordulóján, 2016. március 25-én. Az album elsőként debütált a Billboard Hot 200 listáján, csakúgy, mint vezető kislemeze, a PillowTalk is, ami nemrégiben átlépte a 600 milliós megtekintést.

A média folyamatosan a 1D-s múltjáról hangos, hiszen Zayn nem egyszer kifejtette, hogy már az első évtől le akart lépni – összetörve rajongóinak szívét világszerte. Időközben kiadta a Like I Would és Wrong kislemezt, de egyik sem ért el kereskedelmi sikert. Fellépéseit is lemondta, mert szorongással küzd és jelenleg önbizalmán dolgozik csinos modellbarátnője, Gigi Hadid mellett – aki nem mellesleg segített megcsípni neki egy szerződést a Versacéval.

 

Zayn Malik (@zayn) által közzétett fénykép,

via Billboard

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek