Starity

6 pár, aki a metálnak köszönhetően talált egymásra

2016. december 08. 08:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A metál világában is akadnak párok, akiket a hivatásuk szeretete hozott össze. Cikkünkben hat szerelmespár megismerkedésének történetéről olvashattok.

hirdetés

Sharon Den Adel és Robert Westerholt

A Within Temptation két alapítója huszonkét éve alkot egy párt. Az együttest 1996-ban alapították, és igen hosszú utat jártak be a kezdetektől. Robert néhány évvel ezelőtt bejelentette, hogy a színpad helyett a stúdióból irányítja a munkálatokat, helyét a turnékon Stefan Helleblad vette át. Amikor Sharon koncertezik, ő vigyáz az énekesnővel három közös gyermekére is: Eva Lunára, Robin Aidenre és Logan Arwinre.

Sharon egy néhány évvel ezelőtti interjúban elárulta, hogy az első baba után egy kisebb hullámvölgy alakult ki a kapcsolatukban, de mindössze négy hónapig bírták egymás nélkül. Szerelmük azóta erősebb, ennek ellenére nem tervezik a házasságkötést – a róluk készült közös képeket elnézve lehet, hogy nincs is rá szükség.

Simone Simons és Oliver Palotai

Az Epica vörös hajú szépsége 2004 óta van együtt a Kamelot billentyűsével, Oliver Palotaival- Előtt Simone barátja zenésztársával, Mark Jansennel alkotott egy párt, aki által a banda mikrofonja mögé került. Oliverrel 2013-ban házasodtak össze, nem sokkal közös fiuk, Vincent születése után, aki az év októberében látta meg a napvilágot. A kisfiú ereiben édesapja révén magyar vér is csörgedezik, hiszen Oliver édesapja magyar származású.

Floor Jansen és Hannes Van Dahl

A Nightwish jelenlegi dalospacsirtája, a holland Floor mindig szűkszavú volt magánéletével kapcsolatban, de annyit már jó ideje tudni lehet, hogy a svéd Sabaton dobosával él boldog párkapcsolatban, aki kilenc évvel fiatalabb nála. Az ő kedvéért költözött néhány éve Svédországba és jelenleg első közös gyermeküket várják, aki 2017 márciusában fog megérkezni.

Cristina Scabbia és Jim Root

Az olasz Lacuna Coil frontasszonya és a Slipknot gitárosa 2004 óta szeretik egymást, bár viszonyukat sokáig titokban tartották. Az Ozzfest nevű fesztiválon találkoztak és szerettek egymásba, Cristina pedig szakított Marco Coti Zelatival, aki hosszú évekig a párja volt.

Jim Floridában él, Cristina pedig Olaszországban, de az énekesnő elmondása szerint egy távkapcsolat is működhet, ha a felek türelmesek egymás felé. Cristináról többször is felröppent a pletyka, miszerint babát vár Jimtől, ám ezek később mind kacsának bizonyultak.

Anette Olzon és Johan Husgafvel

A Nightwishból ismert énekesnő 2008 óta él együtt a svéd Pain gitárosával. Kapcsolatukból két gyermek született, Nemo (2010) és Mio (2013). Anette-nek van egy 15 éves fia is, Seth, aki az első házasságából született. Johannal 2013 nyarán keltek egybe, a szertartáson csak a két zenész családja és legközelebbi barátai voltak jelen.

Jelenleg a Svédország déli részén fekvő Helsingborgban élnek, Anette pedig jövőre visszatér a zenei életbe – Jani Liimatainennel (ex-Sonata Arctica) készül közös albumot kiadni.

Tarja Turunen és Marcelo Cabuli

A Finnország hangjának is becézett szoprán énekesnő 2000-ben ismerte meg az argentin üzletember Marcelót, a Nightwish Dél-Amerikát érintő turnéján. Szerelmük lassan bontakozott ki, és 2003-ban tartották meg esküvőjüket.

Tarja Nightwish-beli volt zenésztársa, Tuomas szerint Marcelo miatt került sor az énekesnő a zenekarból történő eltávolítására, ugyanis a férj állítólag megpróbálta átvenni a zenekar irányítását, és Tarját is rossz irányba terelte. A pár boldogsága azóta is töretlen, kislányuk, Naomi 2012-ben született meg. A család sokáig Buenos Airesben, Marcelo szülővárosában élt, nemrégiben viszont Andalúziába (Spanyolország) költöztek. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek