Starity

Adam Lambert versenyzője nyerte az X-Faktort

2016. november 24. 13:01   |   Szerző: Glamster

Az énekes fantasztikus mentornak bizonyult: háromból két versenyzője dobogós helyezést ért el.

Isaiah Firebrace nyerte meg az ausztrál X-Faktort, aki szó szerint a hamvaiból szárnyalt a győzelem kapujába. A srác pontosan a 17. napján kapta meg a sorsfordító elismerést, így mondhatjuk, ez a csillagokba volt írva.

Tavaly elfelejtette a szöveget, azonban idén családja bátorítására visszatért, s Lambert a szék kihívásnál őt ültette le elsőnek, majd hagyta bent végig, mert meglátott benne valamit. Firebrace családja nagy szegénységben élt, így a fiúk tehetsége most az egész családnak hatalmas segítséget hoz majd.

Lambert a 25 év alatti kategóriát mentorálta, így igazán kipróbálhatta magát apa szerepben, hiszen Isaiah csupán 16, míg Amalia 14 éves volt.

Második helyen a 40 év feletti Davey végzett Guy Sebastian szárnyai alatt, míg a harmadik Amalia lett, szintén Lambert versenyzője, a negyedik pedig Vlado, Mel B gondozásában.

Az utolsó hetekben Lambert csupa nyerő számot válogatott Isaiah számára: énekelte a Let It Be-t (Beatles), a Halo-t (Beyoncé), A Change Is Gonna Come-ot (Sam Cook) vagy éppen a FourFiveSeconds-ot is (Rihanna, Kanye West és Paul McCartney).

Innen is gratulálunk a nyertesnek, s sikeres mentorának is!

Lambert egyébként új barátokra is szert tett: bár kemény szavakkal illette kolléganője hanyagságát, azért jó kapcsolatot ápoltak a színfalak mögött.

Köszi Adam ezért a cuki ajándákért! Nagyon jól szórakoztam melletted, sokat nevettünk a forgatások alatt ! Remélem LA-ben folytatjuk! Szeretlek!! #DívákÖrökké

– fűzte a fotóhoz Azalea.

A rapper egyébként bizonyította, hogy aranyból van a szíve: Isaiah számára egy iPad Pro-t ajándékozott, hiszen győzelme mellett a születésnapját is ünnepelte.

  twitter 

Ha nem akarsz lemaradni a legfrissebb hírekről, lájkold Facebook-oldalunkat!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek

Advertisement