Starity

Hallgass bele a Xandria új dalaiba!

2016. november 25. 16:04   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Január végén jelenik meg a német formáció legújabb nagylemeze, melynek néhány dalából némi ízelítőt kaptunk.

hirdetés
Hallgass bele a Xandria új dalaiba!
Fotó: Tim Tronckoe

2017 elején kerül majd a boltok polcaira a szimfonikus metált játszó német zenekar legújabb nagylemeze, amely immáron a második korong lesz Dianne Van Giersbergen énekesnővel a fedélzeten. Az új vokalista bemutatkozójára egyébként a 2014-es Sacrificium album keretein belül került sor, ami teljes mértékben elnyerte a nagyérdemű kegyeit.

Az új lemez január 27-én fogja meghódítani a világot, és a Theater of Dimensions elnevezést kapta. Néhány hónappal ezelőtt már az albumborítót is megcsodálhattuk, néhány hete pedig a csapat – mintegy meglepetésként – lerántotta a leplet a dallistáról is, ami mindösszesen tizenhárom tételt tartalmaz.

A hét elején egy új dal is nyilvánosságra került a Where The Heart Is Home című szám képében, ami egyelőre csakis a csapat legújabb közösségi oldalán, a Hear Me Outon érhető el – ami egyébként egy telefonos applikáció. Mindezeken túl a német hatos nem aprózta el a meglepetések számát, hiszen korábban azt is elárulták, hogy vendégzenészek is hallhatóak lesznek majd az új korongon, valamint arról is szót ejtettek, hogy hamarosan egy kisfilm formájában egy vadonatúj tétel is bemutatásra fog kerülni.

Néhány napja megtudhattuk továbbá azt is, hogy hamarosan belehallgathatunk az új korong néhány tételébe, mely ígéret a mai napon került betartásra, ugyanis az együttes hivatalos Soundcloud-oldalán közzétette az album első néhány szerzeményét, amely megerősíti a zenekar korábbi kijelentését, miszerint az újdonság az eddigi legváltozatosabb és legerősebb albumuk lesz, mint amit valaha is készítettek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek