Starity

A boldogító nem, avagy ilyen az, ha a szeretett személy nemet mond

2016. november 28. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Van, hogy minden klappol, hihetetlenül boldogok vagytok és már a közös életeteket tervezgetitek, de mi van akkor, ha még ez sem elég a házassághoz? Cikkünkben olyan történeteket hoztunk el, melyeknek főszereplői egy rosszul sikerült eljegyzési kísérlet után kezdtek új életet.

hirdetés

1. A kutya az ember legjobb barátja

A barátnőm nemet mondott, amikor megkértem a kezét, így inkább beszereztem egy kutyát, vettem egy rekesz sört és azóta is boldogan élek.

– Doublejo3

2. Amikor a nemből két másik boldogító igen születik

Olyan három éve jártunk és egy éve éltünk együtt, amikor feltettem a barátnőmnek a kérdést, hogy hozzám jönne-e. Nemet mondott, pedig a dédszüleim gyűrűjét ajánlottam fel neki. Péntek este történt. Másnap a szüleihez volt hivatalos, és amikor hazajött, bevallotta, hogy valójában a saját neméhez vonzódik. Ennek már 22 éve. Az utána következő barátnőmmel már 16 éve vagyunk házasok. A feleségemnek adtam a dédszüleim gyűrűjét, az exem pedig közel 22 éve él boldog párkapcsolatban. Nekem van egy lányom, nekik pedig egy lányuk és egy fiuk. Imádom őket, nagyon jó emberek.

– prohaska

3. Elterelő hadművelet

Igazából nem mondtak nemet nekem, de 99%-ra biztos vagyok abban, hogy a barátnőm rájött, mire készülök, így lelépett, mielőtt megkérhettem volna a kezét. Nyolc éve voltunk együtt, minden klassznak tűnt köztünk: közös jövőt terveztünk, szó esett az eljegyzési gyűrűkről, jövőbeli munkáról, házról, gyerekeről, stb. A meló és a ház már megvolt, a barátnőm mutatott pár eljegyzési gyűrűt, milyenre vágyik és az esküvőnket is elkezdtük tervezgetni, szóval úgy éreztem, ejött az idő, hogy megkérjem a kezét. Vettem egy gyűrűt és terveztem egy klassz kis kirándulást, ahol megkapja a neki kijáró csodálatos eljegyzést. Úgy döntöttem, szilveszterkor kerítek rá sort, de mielőtt eljutottunk volna odáig, szakított velem. Tökéletes volt az időzítés. Valójában soha nem kaptam rendes magyarázatot arra, miért döntött így. Annyit mondott, hogy Szeretlek, de nem szerelemből. Nem hiába utálják az emberek az ilyen bejelentéseket, különösen ilyen hosszú, együtt töltött idő után. Nagyon fiatalok voltunk, amikor megismerkedtünk és teljesen különböző felnőttekké értünk az évek során. Az ember nagyon sokat változik tinédzserkora és a húszas évei közepe között. A barátnőmmel sokáig próbáltunk barátok maradni, ami számomra borzasztó nehezen ment, mivel még mindig odavoltam érte. Úgy kábé egy évre el is tűntem a térképről, mivel közös baráti körünk volt és nehezemre esett a közelében lenni. Nincsenek rossz érzéseim iránta, de végül is nagyon szar volt az egész. Alapvetően semmi borzalmas nem történt közöttünk, egyszerűen nem beszéltünk többé. Új baráti kört alakított ki magának, én pedig visszakaptam a sajátomat. Az élet megy tovább a rendes kerékvágásban, ugyanakkor határozottan érzem, hogy jelenleg nem ott tartok az életben, ahol ennyi idősen szerettem volna.

– madshw

4. Családban marad

A barátnőm nemet mondott, aztán bevallotta, hogy a fivéremmel szexel a hátam mögött.

– HeavyRemorses

5. Örökké tartó első szerelem

1988-ban megkértem életem szerelme kezét, de nemet mondott. Annyira begyulladtam, hogy elhagytam a várost és máshol kezdtem új életet. Elvettem egy másik lányt, született egy fiam, az évek pedig csak teltek. A házasságom zátonyra futott, így 16 év elteltével úgy döntöttem, elválok. A barátaim ezidőtájt javasolták, hogy regisztráljak a Facebookra. Azt mondták, segíteni fog becsajozni meg ilyenek. Pár hónappal később levelet kaptam a múltból. Életem szerelme írt nekem. Kiderült, hogy ő is megházasodott, gyerekei születtek, majd elvált. Ekkor már 25 év telt el a lánykérés és azóta, hogy nemet mondott nekem. Sok minden történt, de a lényeg, hogy hat hónappal az első facebookos üzenetváltásunk után összeházasodtunk és évtizedek óta először éreztem boldognak magam. Azóta is együtt vagyunk és pár héten belül a hatodik házassági évfordulónkat fogjuk ünnepelni.

– NAsentia

6. Ha te is, én is

Nem tudom, hogy a történetem elutasításnak számít-e, de azt hiszem. A pasimmal olyan öt éve voltunk együtt, amikor célozgatni kezdtem rá, hogy szeretném, ha már jegyesek lennénk. Már ezt megelőzően is beszéltünk a házasságról és totál egy hullámhosszon voltunk – nem is csoda, hiszen a kapcsolatunk eleje óta együtt éltünk. Egyik nap közöltem vele, hogy beszélni szeretnék valamiről. Készítettem egy fincsi vacsit, és megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e elvenni engem, mire azt mondta, Ó, persze, tudod, hogy igen. Mégsem voltam biztos a válaszában, így megkérdeztem, hogy Oké, akkor összeházasodunk? Mármint jegyesek vagyunk?, amire már azt mondta, Igen, majd egyszer. Aludnom kellett rá egyet. Kínosan éreztem magam, de ő egyáltalán nem tűnt zavartnak. Szerintem fogalma sem volt arról, hogy ez egy eljegyzési kísérlet volt a részemről. Aztán végül leültünk a jegyességről beszélgetni és egyszer csak bumm!, megtörtént. Még aznap este kitűztük a dátumot, pár nap múlva pedig a családnak is bejelentettük, hogy mire készülünk.

– ancientpsychicpug

7. Ahol egy ajtó bezárul, ott kinyílik egy másik

Öt éve éltünk se veled – se nélküled kapcsolatban. Mindig visszatért hozzám a barátnőm, és azt mondta, képtelen élni nélkülem, aztán egy idő után elege lett belőlem, és pár hónap után újra kirúgott. (Nem is hibáztatható érte, mert egy önbecsülés nélküli bőgőmasina voltam akkoriban.) Tudta rólam, hogy házasságpárti vagyok, de ő nem verte ezt nagy dobra. Miután különköltöztem a korábbi lakótársaimtól, megkérdezte, hozzám költözhetne-e. Alapvetően igyekeztem lebeszélni magam a lánykérési kísérletről, mert mélyen legbelül tudtam, hogy nemet mondana. Mégis megtettem, és igazam lett – soha többé nem jöttünk össze újra. Tizennyolc hónappal később megismerkedtem álmaim nőjével és ma már több mint tizenöt éve élünk boldog házasságban, így köszönettel tartozom az exemnek, amiért kikosarazott.

– Toothygrin1231

8. Ha elsőre nem megy...

Öt év alatt kétszer kértem meg a barátnőm kezét és mindkét alkalommal nemet mondott, így közöltem vele, hogy többé nem próbálkozok. Öt évvel később aztán ő kérte meg az én kezemet egy hotel 42-es szobájában (hatalmas The Hitchhiker-rajongó vagyok) egy iPod segítségével (imádom a kütyüket), én pedig igent mondtam neki. Tizenkét éve élünk házasságban.

– joe_archer

9. Egyszer igen, egyszer nem

Tizenkét évig éltem se veled – se nélküled párkapcsolatban egy lánnyal. Hat éve voltunk együtt, amikor a Fülöp-szigeteken nyaraltunk és egy gyönyörű lagúnában úsztunk. Elhatároztam, hogy ez a megfelelő pillanat a lánykérésre. Odaszóltam neki, hogy Hé, bébi, de valószínűleg meghallhatta a hangmon, mire készülök, mert hátat fordított nekem és azt mondta: Ne csináld ezt!. Hamar kifogta a szelet a vitorlámból. Pár hónappal később, Ausztráliában azonban már igent mondott.

– The_Right_Reverend

via Cosmopolitan

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek