Starity

Hoppá! Britney Spears bepasizott?

2016. november 29. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Köztudott, hogy a pophercegnő szeret „házi nyúlra lőni”, és úgy tűnik, most ismét az ismerősi köréből választott magának párt.

hirdetés

Britney Spears hosszú ideje szingli, és nem is csinál titkot abból, mennyire vágyik már a szerelemre. A minap azonban jó néhány homlokot sikerült összeráncolnia, ugyanis egy olyan felvétel készült róla és a Slumber Party videoklipjében feltűnt modellről, Sam Asghariról, ami arra enged következtetni, hogy talán több van köztük barátságnál.

A kép egy étteremben készült a párról, és láthatóan nemcsak összeöltözniük sikerült, hanem közel is kerültek egymáshoz. A fotót Sam osztotta meg az Instagramon, amit nem sokkal azután eltávolított, hogy szárnyra kapott róluk a pletyka – ám mint tudjuk, ami egyszer felkerül a világhálóra, az ott is marad. 

Fotó: Instagram / Sam Asghari

Nem ez lenne az első alkalom egyébként, hogy Britney egy kollégája mellett keresi a boldogságot, hiszen ismert szeretői közül többen is a kollégái voltak. Exférje, Kevin Federline például a háttértáncosa volt, mielőtt összejöttek; volt vőlegénye, Jason Trawick pedig az ügynökeként tevékenykedett; de a televíziós producerhez, Charlie Ebersolhoz is gyengéd szálak fűzték.

Brit amilyen sikeres a karrierjében, olyan sikertelen a magánéletben, hiszen évek óta jönnek-mennek a férfiak az életében, ám hosszú távra senki nem akar maradni, az énekesnő pedig nemcsak unja a magányt, hanem aggódik is, hogy kifut az időből, hiszen saját bevallása szerint nem tett le arról, hogy további gyermekei szülessenek.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek