Starity

Selena Gomez egyik leghíresebb dalát mégsem Justin Bieber ihlette

2016. november 29. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár azt hihetnénk, hogy exbarátjáról szól az énekesnő legújabb korongjának legnagyobb slágere, kiderült, hogy szó sincs róla.

hirdetés

Selena Gomez tavaly szeptemberben jelentette meg a Same Old Love című kislemezt, melynek hallatán mindenkinek az énekesnő magas publicitású, Justin Bieberhez fűződő kapcsolata jutott eszébe. Ez nem is meglepő, hiszen az énekesnő többször is hangoztatta, mennyire unja már, hogy mindenki a múltjával foglalkozik és azért drukkol, hogy ismét exe mellett keresse a boldogságot – erre a fásultságra reflektál a dal is, melynek egyébként semmi köze nincs Biebshez.

A Same Old Love-ot ugyanis még csak nem is Selena írta, hanem Charlie XCX, aki elárulta, hogy azért adta neki kolléganőjének a dalt, mert annyira megtetszett neki.

A Same Old Love-ot én írtam, de nekiadtam Selenának, mert tetszett neki és amúgy is úgy éreztem, hogy hozzá jobban illik, kapcsolódik a helyzetéhez. Vannak dalok, amikről most úgy érzem, bár megtartottam volna. A Same Old Love az egyik ilyen. Amikor meghallottam, hogyan énekli Selena – piszok jól –, azt gondoltam, Ó, Istenem, bár az enyém lenne ez a dal. Sokkal nagyobb jelentéstartalommal ruházta fel, mint én. Részben azért, mert volt egy nagy érdeklődés övezte kapcsolata, amivel folyamatosan foglalkozott a sajtó, így nagyon hiteles volt az előadásában. Úgy vélem, sokan tudnak azonosulni vele. Ő keltette életre a dalt

– nyilatkozta Charli a Grazie Australiának.

via Sugarscape

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek