Starity

Alakja miatt cikizték a The Walking Dead sztárját – zseniálisan kiosztotta őket

2016. december 01. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színésznő egy évvel ezelőtt adott életet gyermekének, ám a terhesség alatt és után is forgatott, ezért tűnik úgy a felvételeken, hogy a szokásosnál kicsit jobban „elengedte magát”.

hirdetés

Sajnálatos módon azóta vannak rosszmájú emberek, amióta világ a világ. Ezt tapasztalta meg most a The Walking Dead sztárja, Alanna Masterson is, mivel rengetegen szóvá tették neki, hogy az AMC sikersorozatának új epizódjaiban jobban ki van kerekedve, mint azelőtt. Ez azonban nem véletlen, hiszen a felvételek jó része várandóssága alatt és közvetlenül szülése után készültek, így természetes, hogy nem sikerült rögtön visszanyernie korábbi alakját.

Fotó: AMC / Gene Page

A rosszindulatú megjegyzések mindenesetre Alanna elevenjébe találtak, aki végül megelégelte a beszólásokat, így egy hosszú, mindenre kiterjedő üzenetben tette a helyükre azokat, akik kövérnek csúfolták és azzal piszkálták, amiért nem nyerte vissza az alakját.

Kedves Instagram-trollok, cikizők, férfiak és nők, akik azt hiszitek, teljesen rendben van, ha a súlyomon élcelődtök: remélem, nincsen gyereketek. Ha pedig van, bízom benne, hogy megtanítjátok őket a kedvességre és az elfogadásra. Remélem, a gyermekeitek megtanulják, hogy nem okés tréfát űzni másokból és különböző nevekkel illetni őket. Reménykedek abban is, hogy egy nap TI magatok is megtanuljátok, milyen szülőnek lenni. Kedves, önzetlen szülőnek lenni. Dolgozó szülőnek lenni. Olyan szülőnek lenni, aki át tudja érezni mások helyzetét

– kezdte az Instagramon közzétett posztjában a színésznő, majd így folytatta:

Mielőtt elhatározzátok, hogy mindenféle jelzőkkel illettek engem, hogy milyen kövér lettem, gondoljatok arra, hogy ennek a kislánynak igyekszem a legjobbat nyújtani az élet elkezdéséhez. Semmit nem változtatnék meg. Továbbra is a megfelelő mennyiségű kalóriát viszem a szervezetembe, hogy legyen tejem, amivel a lányom kis csontjainak a fejlődését segítem elő. Basszus, nőjetek már fel! Édesanyátoknak szégyenkeznie kellene, amiért ilyen ítélkező seggfejeket nevelt belőletek. Biztos vagyok benne, hogy tudja, milyen bátrak vagytok, amiért az iPhone-otok és számítógépeitek óvó rejtekéből trollkodtok. Utóirat: Szeretnék én olyan férfiakat és nőket látni, akik gyermekük születése után, napi 17 órányi munka mellett szenzációsan néznek ki. Legyetek kedvesek egymáshoz! Jobban szükségünk van most erre, mint bármikor!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek