Starity

Fejes Szandra távozott ma az X-Faktorból

2016. december 03. 23:11   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ismét egy produkciótól búcsúzott az X-Faktor, így összeállt a legjobb négy versenyző!

hirdetés
Fejes Szandra távozott ma az X-Faktorból
Fotó: X-Faktor

SMS-ben és a csatorna applikációján is lehetett szavazni a legjobb öt produkciójára, s ennek alapján állt össze az a hármas fogat, akik biztosan tovább jutottak a négy közé.

Az est témája most egy külföldi és egy magyar dal volt, így ismételten kétszer álltak színpadra a versenyzők.

A legtöbb negatív kritikát ezúttal Fejes Szandra zsebelte be, aki először a Freedom című slágerrel állt a színpadra, majd egy WellHello feldolgozással – több, kevesebb sikerrel.

Ha negatívat mondunk, nem azért mondjuk, hogy feladd, hanem, hogy összekapd magad. Nekem olyan, mintha feladtad volna a versenyt

– panaszolta Gabi.

A Ham Ko Ham először a cigányhimnuszt elevenítette meg a színpadon, amit a zsűri sótlannak érzett, azonban egy igazi mulatóssal felrázták a közönséget és a mentorokat is a második körben: percekig ünnepelte a bandát a közönség.

Mata Ricsi a The Weeknd Can't Feel My Face 2015-ös megaslágerével próbálkozott, ami szintén megosztotta a tagokat.

Peti, nem értem mit csinálsz ezzel a sráccal, eddig hangban mindig erős volt, most pedig egyre hamisabb. Mintha hátrafelé haladna...

– osztotta meg gondolatait ByeAlex.

Balázs Fecó Maradj Velem feldolgozása azonban ismét megnyerte a közönséget és a szőrősszívű mentorok szívét is.

Opitz Barbi először az Erdő Közepén Járok dalt hozta a Republictól, majd a Say My Name-t, amivel bizonyította, bármilyen számot el tud énekelni.

Ez a műsor úgy érzem, rólad szól

– mondta Alex, és igaza lehet: a lány elsőként jutott be a top 4-be, és egyértelműen a show egyik legnagyobb esélyesévé nőtte ki magát.

Dmitrij, a verseny ukrán énekese először egy nagyon színpadias verzióját hozta el Bruno Mars slágerének, majd egy ukrán népdallal nyerte a mentorokat és a közönséget: állva tapsolták meg, miután átváltott magyarra.

A lelkek karmestere vagy Dmitrij, gyógyítod a világot

– jelentette ki Gabi, akit könnyekig meghatott a srác előadása.

Ez azonban úgy néz ki, kevés volt, hiszen az egyik párbajozó Dmitrij lett, míg a másik, immáron negyedszerre: Fejes Szandra.

Szandra egy saját dallal állt a színpadra, míg Dmitrij egy varázslatos feldolgozást hozott magával, amivel bizonyította, hogy a testéből is árad a zene – nem csoda, hogy az egész családja muzikális.

A műsorból a zsűri döntése alapján Fejes Szandra távozott, aki negyedszerre küzdött a helyéért.

Szandi te ebben a műsorban derekasan nyomtad-nyomtad, nem éreztem úgy, hogy feladtad volna... (...) Ez a párbaj-dal számomra nem volt meggyőző, elvesztettem a közepénél a produkciót. Dmitrij, te bármilyen színpadon meg fogod állni a helyed: uralod a kamerát és a teret. Rengeteg színt hozol a műsorba, amire én továbbra is kíváncsi vagyok. Szandinak már háromszor mondtam, hogy haza kell mennie, és ez a negyedik

– fejtették ki ByeAlex a véleményét.

Én azt gondolom, Dmitrijben sokkal több van, így Szandra, neked kell ma hazamenned

– mondta ki a végszót Gabi.

Gáspár Laci így az első mentor, aki versenyző nélkül maradt. Jövő héten a top 4 versenyző küzd tovább a fődíjért.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek