Starity

Kokain hatása alatt okozott balesetet Curtis

2016. december 05. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az előzetes feltételezések igaznak bizonyultak: a rapper kábítószert fogyasztott, amikor év elején balesetet okozott.

hirdetés

Január 1-jén, Budakalászon került rendőrkézre Curtis, aki autójával oszlopnak csapódott. Ügyét nemrég kezdték tárgyalni és mint a vizsgálatok kimutatták: kábítószer hatása alatt állt a baleset idején, melynek során szerencsére személyis sérülés nem történt. A Bors úgy értesült, hogy a rapper ellen a Szentendrei Járási Ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat novemberben – Curtis akár két évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat.

A rapper a baleset után azzal védekezett, hogy szilveszterkor bizony ő is felöntött garatra, ám a buliból taxival távozott, majd néhány órányi alvás után tért vissza az autójához, hogy hazavigye azt. Bevallása szerint nem számolt azzal, hogy ennyi idő alatt nem ürül ki szervezetéből az alkohol, amit mint megtudtuk, kokainnal kevert. 

Ha hibáztam, sajnálom, vállalom érte a felelősséget

– nyilatkozta korábban Curtis, akinek azóta a jogosítványát is bevonták.

Fotó: Facebook / Curtis

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek