Starity

Ezek minden idők legnépszerűbb karácsonyi dalai

2016. december 07. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A karácsony közeledtével a dekorációkon és a süteménysütésen túl kedvenc dalainkkal hangoljuk rá magunkat az ünnepekre. A Billboard magazin jóvoltából most elhoztuk nektek azt a tíz dalt, melyek hosszú évek óta messze a legnépszerűbbek az ünnepre készülődők körében.

hirdetés

10. Wham! – Last Christmas

Az egykoron George Michael vezette együttes 1984-ben rögzítette a Last Christmas című slágert, ami a két évvel később megjelent, Music from the Edge of Heaven című albumon kapott helyet. Maga a kislemez hihetetlen népszerűségnek örvend a mai napig és évről évre felkerül a slágerlistákra. Érdekessége többek között abban rejlik, hogy bár a legtöbb példányszámban elkelt kislemez az Egyesült Királyságban, soha nem volt első a szigetország slágerlistáin.

Napjainkig több millió példányszámos eladásával arany- és platina minősítést szerzett, emellett számtalan alkalommal feldolgozásra került, így hallhattuk Whigfield, Billie Piper, a Jimmy Eat World, Ashley Tisdale, a Cascada, az Alcazar, Joe McElderry, Ariana Grande és Carly Rae Jepsen előadásában is.

9. Bobby Helms – Jingle Bell Rock

1956 októberében született meg az egyik legnépszerűbb karácsonyi klasszikus, melyet csak a következő évben dobott piacra az amerikai country zenész, Bobby Helms. A dal megkomponálásában Joseph Carleton Beal és James Ross Boothe segítette a munkáját, nótájuk azonban sokkal később lett ismert és elismert. 

A Jingle Bell Rockot számtalan filmhez használták betétdalként az évek folyamán és még ennél is többen dolgozták fel – többek között Aly & AJ, Ashanti, Billy Idol, Chris Brown, a Girls Aloud, Hilary Duff, Jessica Simpson, a Jonas Brothers, Kylie Minogue, a The Vamps, Vanessa Hudgens és Victoria Justice is új köntösbe bújtatta.

8. José Feliciano – Feliz Navidad

1970-et írtak a naptárak, amikor a Puerto Ricó-i énekes rögzítette spanyol nyelvű karácsonyi dalát, ami szintén hatalmas kedvenc az ünnepi időszakban, így fenti társaihoz természetesen ezt is sokan megpróbálták átdolgozni – ez főleg a spanyolul (is) beszélő sztárok körében lett „hagyomány”. Hallhattuk például Thalía bársonyosan selymes hangján felcsendülni, de az Il Volo, Céline Dion, Boney M és David Hasselhoff is felénekelte már.

7. Faith Hill – Where Are You, Christmas?

Aki látta a 2000-ben bemutatott Grincs című filmet, annak valószínűleg ismerősen cseng a Where Are You, Christmas? című dal, mely a fent említett produkció betétdala volt – igaz, ott az akkor még mindössze hétéves éves Taylor Momsen énekelte fel. Érdekesség, hogy az eredeti dalt Mariah Carey írta James Horner és Will Jennings közreműködésével és maga Mariah vette fel elsőként, de jogi okok miatt nem adhatta ki, így került később Faith-hez.

A nótát eddig közel egymillióan töltötték le és az elit körében is hatalmas a sikere: 2008-ban az Egyesült Államok akkor elnöke, George W. Bush e dal alatt (Kaitlyn Maher előadásában) gyújtotta fel a fényeket az ország karácsonyfáján a Fehér Ház előtt.

6. Trans-Siberian Orchestra – Christmas Canon

1998-ban került rögzítésre a Christmas Canon a The Christmas Attic című albumra, amit eddig több mint 900 ezer alkalommal töltöttek le. A dal a német zeneszerző, Johann Pachelbel egyik korai művére épült – talán épp ennek köszönheti népszerűségét.

5. Brenda Lee – Rockin’ Around The Christmas Tree

Napjainkban talán kicsit szentimentálisan régimódi hatásúnak hangozhat Brenda Lee 1958-as slágere, ám a dal rögzítésének idején abszolút hatalmas népszerűségnek örvendett a rockabilly hangzásvilág, így már akkor garantálható volt a dal sikere. Kevesen tudják, de a dalszöveget az a Johnny Marks írta, akinek a Rudolph the Red-Nosed Reindeert is köszönhetjük és ami még érdekesebb, hogy a világhírű énekesnő mindössze 13 éves volt a rögzítésekor.

4. Justin Bieber – Mistletoe

Mióta berobbant a köztudatba, Biebs sikert sikerre halmoz. Nem is meglepő, hogy amikor 2011-ben kiadta karácsonyi lemezét, az Under the Mistletoe-t újra a sikerlisták élén találta magát. A korongot egyébként kizárólag a Mistletoe című szerzeménnyel népszerűsítette, mely kislemez hazájában, Kanadában és az Egyesült Államokban is arany minősítést kapott az eladott példányszámok után.

3. Trans-Siberian Orchestra – Christmas Eve (Sarajevo 12/24)

Újabb 90-es évekbeli klasszikust köszönthetünk a Christmas Eve képében, ami ha egyben ugyan nem is, de részletekben több karácsonyi témájú sikerfilmben, így a Reszkessetek, betörők!-ben is felcsendült, napjainkig pedig 1.3 millióan töltötték le – ezáltal bebizonyítva, hogy az instrumentális daloknak is van jelene és jövője.

2. Kristen Bell, Agatha Lee Monn & Katie Lopez – Do You Want To Build A Snowman?

2013 legsikeresebb filmes alkotása minden kétséget kizáróan a Jégvarázs című mesefilm volt, amit a kedves történet mellett annak is köszönhetünk, hogy világsztárok szólaltatták meg a főbb szereplőket és néhány imádnivaló betétdal is helyet kapott benne, mint amilyen a Do You Want To Build A Snowman? is.

A kislemezből csak Amerikában több mint egymillió darab fogyott el, így platinának minősítették. (A film szinkronizált változatában Csak egy pici hó kell címmel hallhattuk a nótát Füredi Nikolett és Vágó Bernadett előadásában.)

1. Mariah Carey – All I Want For Christmas Is You

Valószínűleg senkit nem ér váratlanul, hogy Mariah Carey 22 évvel ezelőtt rögzített karácsonyi klasszikusa a listavezető, ami egyetlen ünnepi ebédről / vacsoráról / buliból sem hiányozhat. A dal annyira beépült a popkultúrába és az ünnepi készülődés időszakába, hogy már-már elmaradhatatlan.

Sikerét többek között annak is köszönheti, hogy az évek során rengeteg filmben és sorozatban felcsendült a karácsony közeledtével, de számtalan ismert előadó is feldolgozta már élükön Olivia Olsonnal, Miley Cyrusszal, Alexandra Burke-kel, Demi Lovatóval, Ariana Grandével, Idina Menzellel és a Fith Harmonyval.

via Billboard

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek