Starity

Kórházba került Mosolyka

2016. december 09. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mosolykát a legtöbben vidám, mindig pozitív lánynak ismertük meg, aki kerekesszékkel is teljes, boldog életet él. Nemrég azonban rosszul lett, így kórházba kellett szállítani.

hirdetés

Mosolykát, azaz Hozleiter Fannyt az egész ország a szívébe zárta már, hiszen bár nincs könnyű helyzetben, mégis minden erejével az élet szeretetére és a legkisebb jó értékelésére tanítja az embereket motivációs előadásai során. Tegnap azonban erőt vett rajta a rosszullét és akadozó lélegzetvétele miatt kórházba szállították. 

Fotó: Facebook / Mosolyka

Valahogy az élet folyamatosan tanít engem, Téged. Tanít értékelni még jobban. Mert annyi minden természetessé válik az élet, a hétköznapok darálójában. Aztán jön egy éjszaka, mikor erőmön felül küzdök a következő, és következő levegővételért, pedig sokkal könnyebb lenne hagyni, elhagyni magam, de nem, mert élni szeretnék, hisz még annyi csoda vár rám az életben

– írta a Facebookon a mindig mosolygó Fanni, majd pár sorral később így folytatta megható üzenetét:

Azon járt az eszem, hogy mennyire sokan készülnek hatalmas kerettel az ünnepekre, de fele ennyit nem tesznek az egészségükért. És mégis az egészség a legnagobb kincs, persze mint minden, akkor válik értékessé, ha veszni látszik.

Párja, mint mindig, most is mellette állt I Fotó: Facebook / Mosolyka

Szerencsére Mosolyka már jobban érzi magát, mi pedig ezúton kívánunk neki mielőbbi jobbulást!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek