Starity

Szakított Martin Freeman és Amanda Abbington

2016. december 23. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

15 együtt töltött év és két közös gyermek után úgy döntött a sztárpár, hogy különválik.

hirdetés

Martin Freeman a The Financial Times című lapnak adott interjújában hozta nyilvánosságra, hogy ő és párja, Amanda Abbington már nem alkotnak egy párt, azt azonban nem árulta el, mikor és miért került sor a szakításra.

Amandával már nem vagyunk együtt. A döntést közösen hoztuk meg, és én mindig is szeretni fogom őt

– nyilatkozta a színész, aki 2000-ben, a Men Only című film forgatásán ismerkedett meg kolléganőjével, kapcsolatukat azonban csak később vállalták fel. Szerelmükből együtt töltött másfél évtizedük alatt két gyermekük született: fiuk, Joe tízéves, lányuk, Grace pedig nyolc.

A pár egyébként több közös alkotásban is remekelt az évek során, jelenleg a Sherlock című sorozatban alkotnak szerelmespárt és míg ők a magánéletben már nincsenek együtt, karaktereik életük legizgalmasabb fejezeténél tartanak, hiszen csak most lettek szülők. A sorozat negyedik évada január 1-jén debütál a BBC One csatornán.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek