Starity

Austin Carlile kilép az Of Mice & Menből

2016. december 31. 17:05   |   Szerző: Fannycska999

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Austin Carlile nemrég jelentette be, hogy egészségi állapota miatt kénytelen kilépni az általa alapított együttesből.

hirdetés

Nemrég szomorú hírt közölt rajongóival Austin Carlile és együttese, az Of Mice & Men, miszerint az új évet már külön utakon kezdik. Noha maga az együttes nem oszlik fel, a frontember kénytelen kilépni belőle, méghozzá egészségi állapota miatt.

Az évek során nem kevés nehézséggel nézett szembe a kaliforniai együttes, mivel a Marfan-szindróma (amelyben Austin szenved) sokszor ellehetetlenítette számukra a munkát. Az énekes már korábban is átesett szívműtéten, 2015-ben azonban ismét romlani kezdett az állapota, így az OM&M végül lemondani kényszerült aktuális turnéját.

Bár az év első felében különösen szenvedett betegségétől, Austin gőzerővel dolgozott együttesének negyedik albumán, amely idén ősszel került a boltok polcaira. A hír, miszerint távozik az együttesből, talán nem is érte olyan váratlanul a rajongókat, miután nyáron már elterjedtek olyan hírek, miszerint az énekes tüdeje koncert közben omlott össze és komoly rosszuléttel küzd minden alkalommal, mikor színpadra áll. Végül orvosai javaslatára hozta meg élete egyik legnehezebb döntését, amelyről az együttes és ő maga is hosszú közleményben számolt be.

A fent említett írásokból megtudhatjuk, hogy – ahogy azt sejteni lehetett – Austin nehéz szívvel szánta rá magát erre a lépésre, ám korántsem elkeseredett. A jövőben is folytatni kívánja zenei karrierjét, hiszen ebben találta meg önmagát, énekelni pedig még mindig tud (a hörgés az, ami igazán megviseli szervezetét); bizakodva tekint a jövőbe, és szeretne inspirációval szolgálni rajongói számára, akiknek egyébként hálás, amiért támogatták a legnehezebb időkben is.

Ezt a hírt még 2016-ban közölni akartam, mert 2017 már egy új év lesz, új fejezetekkel. Ne feledjétek: a napjaitok olyanok akár az oldalak, fejezetek, nektek pedig haladnotok kell, lapozni, olvasni, mert a könyvetek sosem ér véget

 írta Austin levele zárásaként.

Az együttes által posztolt közleményből kiderült még, hogy továbbra is támogatják kollégájukat, de nélküle sem áll meg az élet az OM&M számára – az összes eddig bejelentett koncertjük megerendezésre fog kerülni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek