Starity

Így köszöntötte Gigi Hadid a születésnapos Zayn Malikot

2017. január 13. 06:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pillowtalk énekese tegnap ünnepelte 24. születésnapját, mely alkalomból párja is felköszöntötte a közösségi médián keresztül.

hirdetés

Az elmúlt évben megfordult a világ Zayn Malikkal: sikeresen beindította szólókarrierjét, jelenleg a második nagylemezén dolgozik, emellett pedig egy csinos barátnőre is szert tett a bájos Gigi Hadid személyében. Az énekes most aligha lehetne boldogabb, hiszen minden szempontból a csúcsra ért, ám nem tervez az iramból visszavenni, sőt még több elszántsággal vágott neki az új évnek.

Zayn tegnap lett 24 éves, érettségét pedig bizonyítja, hogy már nem számol be minden lépéséről, így azt sem tudtuk meg, hogyan és kikkel ünnepelte a neves alkalmat. Szerelme azonban megragadta a lehetőséget, hogy minden jót kívánjon neki és kedves üzenetben éltette az ünnepeltet.

Nagyon boldog szülinapot az én jóképűmnek! Nagyon szerencsés vagyok, amiért ismerhetlek és amiért egy olyan lelket szerethetek, amilyen a tiéd. Azt kívánom, hogy ez legyen életed legjobb éve.

A két fiatal kapcsolata egyébként 2015 novemberében vette kezdetét, kapcsolatuk pedig azóta is szilárd lábakon áll. Szerelmüket igyekszenek a nyilvánosságtól elzártan megélni, csak alkalmanként nyilatkoznak eggymásról és ritkán jelennek meg együtt, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lenne komoly a viszonyuk. Nagyon is az, hiszen Zayn állítólag nemrég fél térdre ereszkedett Gigi előtt, de a modell elutasította a lánykérési kísérletet.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek