Starity

Lady Gaga visszatért a stúdióba

2017. január 17. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 30 éves énekesnő bár már gőzerővel készül a februári Super Bowl-on való fellépésére, arra is jutott ideje, hogy stúdióba vonuljon.

hirdetés

Lady Gaga legújabb, Joanne címre keresztelt nagylemeze októberben jelent meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy az énekesnő a babérjain ülne, sőt elfoglaltabb, mint valaha! Jelenleg a Super Bowl-ra készül, mellette pedig ő alakítja Donatella Versace-t az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy című sorozatban és A Star Is Born musical-beli szerepére gyakorol, melyben Bradley Cooper oldalán ő kelti életre a női hősnőt.

Elfoglaltságok azonban ide vagy oda, Brian Kennedy producer nemrég a stúdióból posztolt egy képet Gagával és Dallas Davidsonnal és egyúttal el is árulta, hogy valami újdonságon dolgoznak.

A közös munka azért is ígérkezik izgalmasnak, mert míg Kennedynek olyan slágereket köszönhetünk, mint Rihanna Disturbiája, Ciara My Love-ja és Kelly Clarkson Mr. Know It All-ja; addig Davidson hozzájárult Luke Bryan Rain Is A Good Thing és Blake Shelton All About Tonight című slágerei elkészüléséhez. Ez pedig azt is jelenti, hogy ők hárman együtt valami gigantikus slágert hozhatnak létre.

Természetesen a rajongókat a legjobban mégis az izgatja, hogy vajon az énekesnő útra kel-e népszerűsíteni legújabb korongját, de már nem kell izgulniuk emiatt, ugyanis a szőkeség két nappal ezelőtt a Twitteren jelentette be, hogy a turnéja összeállt, az állomások listájának bejelentésére pedig a Super Bowl-ig várniuk kell.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek