Starity

Kiszivárgott, milyen figyelmeztetést kapott Lady Gaga a Super Bowl szervezőitől

2017. január 18. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnőt megrendszabályozták az NFL fejesei, mondván, hogy ne hozzon fel oda nem illő témákat fellépése során.

hirdetés

Miután Adele kijelentette, hogy nem vállalja a február elején megrendezésre kerülő Super Bowl félidejében tartandó szünetben való fellépést, a szervezők választása Lady Gagára esett, aki az előző évben felejthetetlen élményt szerzett, amikor előadta az amerikai himnuszt a show nyitányaként. Idén ő fogja szórakoztatni a közönséget, ám az NFL fejesei kénytelenek voltak figyelmeztetni az énekesnőt, hogy ne merjen politizálni előadása közben.

Közölték Lady Gagával, hogy nem beszélhet a választásokról és Dondald Trumpról, a témát úgy egyáltalán szóba sem hozhatja

– nyilatkozta egy forrás az ET-nek. A figyelmeztetésre egyébként szükség is volt, ugyanis a rendezvény szervezői azt szeretnék, ha a neves sportesemény politikától mentes lenne, Gagáról pedig köztudott, hogy lelkes támogatója az új amerikai elnök ellenfelének, Hillary Clintonnak.

A Super Bowl olyan időtöltést kínál az embereknek, amikor összejöhetnek, együtt lehetnek. Lady Gaga arra koncentrál, hogy egy fantasztikus show-t hozzon össze a rajongóknak, mi pedig egyenesen imádunk vele dolgozni, és az eseményről semmi nem vonhatja el a figyelmet

– nyilatkozták a szervezők.

Ahogy az lenni szokott, Lady Gagához, mint az est sztárjához egy vendég is csatlakozik majd a színpadon, ám személyét egyelőre titok övezi. A fent említett bennfentes tudni véli, hogy az NFL felkérésére – miszerint csatlakozzanak az énekesnőhöz egy duett erejéig – két előadó is nemet mondott, de arról nincs információ, hogy ki lesz az a szerencsés, aki vele együtt énekelhet az NRG Stadiumban a több százezres tömeg előtt.

Egyesek úgy vélik, nagy esély van arra, hogy Lady Gaga vendége Beyoncé lesz – utóbbi ugyanis nagy kedvence a rendezvény szervezőinek, több ízben is felkérték már a korábbi években. Queen B és Gaga ráadásul köztudottan jó viszonyt ápol, 2010-ben Telephone címmel közös dalt is piacra dobtak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek