Niall Horan szerint Liam Payne alig várja, hogy apa legyen
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hónapok óta folynak a találgatások azt illetően, hogy a One Direction énekese és a Girls Aloud egykori énekesnője szülői örömök elé néznek-e, amit most Niall Horan megerősített.
Miután Cheryl Cole gömbölyödő pocakkal jelent meg egy november végi londoni eseményen, már nem volt kérdés, hogy várandós-e, ám még így is sokan voltak, akik kétségbe vonták az énekesnő állapotát. (Annak idején ugyanígy fogadták a hírt, amikor kiderült, hogy Briana Jungwirth Louis Tomlinson gyermekét hordja a szíve alatt.) Az azóta eltelt hónapokban azonban se Liam, se Cheryl nem ejtett szót a kicsiről, ám szeretteik elejtett megjegyzéseiből sejteni lehetett, hogy nagyon várják az érkezését.
Ezúttal Liam One Direction-beli zenésztársa, Niall Horan hozta szóba a témát egy interjú alkalmával, és megerősítette a híreszteléseket: valóban szülői örömök elé néznek a barátjáék.
Liam azt mondja, nem ideges, de biztos vagyok benne, hogy az. Lefogadom, hogy nagyon várja már a kicsit, elvégre ez egy nagyon izgalmas dolog az ember életében. Ő egy remek srác, Cheryl pedig tündéri, úgyhogy a kicsi is ilyen lesz.
via Seventeen
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.