Pornógálát szervez Amanda Elstak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amanda Elstak szókimondásával és toleranciát hirdető műsoraival már bebizonyította, hogy méltó a közönség imádatára. Ám most egy új irányból nyilvánítja ki véleményét: 2011. január 26-án megrendezi a Pornóvilág Csillagai Díjátadó Gálát, amely egyedülálló módon kívánja képviselni a színvonalas felnőtt filmeket az országban.
„A műsor izgalmas lesz – nyilatkozta lelkesen Amanda – Egyértelműen sugározza majd a fülledt erotikát, ám mindez minőségi munka lesz. Elegem van azokból a szemetekből, amiket pornónak neveznek, és elárasszák velük a piacot. Az embereknek meg kell látniuk, hogy ez egészen másról is tud szólni. Mert másról kell, hogy szóljon.”
A díjátadó gálán több kategóriában lesznek díjazottak, így külön lesznek értékelve például a heteró- és a melegpornófilmek is.
„Pornós, erotikus műsorokkal nem készülünk – szögezte le Amanda – A fellépők nem szeretnék ezt képviselni, és én is ragaszkodom ahhoz, hogy prostituáltshow helyett egy elegáns díjátadón vehessenek részt a vendégek. Sajnos, akik a minőségi műsorokat képviselték (pl. Judy Nero, Mészáros Dóri) a rossz tapasztalatok miatt nem is vállalnák. De tudom, hogy az első rendezvény után bármikor számíthatok rájuk.”
Amanda azt is hozzátette, hogy a gála zavartalan lebonyolítása érdekében azok a vendégek, sztárok, akik már többször viselkedésükkel zavartak meg rendezvényeket, nem lesznek beengedve, rákerülnek egy tiltólistára. Az est műsorvezetői Alexandra Diamond és Terry Black. A műsor közben a közönség szórakoztatásáért Schaffler Nina, Sárközi Anita, Mary Zsuzsi, Mc Ducky, Szűcs Gabi, Tóth Vera, Tóth Gabi énekesnők, és Brithany Wilson, Samantha Stone transzszexuális művészek felelnek majd.
A Pornóvilág Csillagai Díjátadó Gála teljes bevételét jótékonysági célra ajánlják fel, ezzel az önzetlen gesztussal próbál Amanda példát statuálni, és jelezni az embereknek, hogy a szükségben szenvedőknek segíteni kell. Az adományozás nem egyedülálló, Amanda valamennyi műsorának bevételét jótékonysági célokra fordítja, harcolva ezzel a szebb és toleránsabb jövőért.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Kékben ragyogott a sztár.
Sokan számítottak rájuk.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.