Starity

Így hangzik akusztikus verzióban az I Don't Wanna Live Forever

2017. február 03. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A múlt héten került bemutatásra A sötét ötven árnyalata című film betétdalának kisfilmje.

hirdetés

Legyen szó Taylor Swiftről vagy Zayn Malikról, bármelyikük is nyúl bármihez, az garantáltan siker lesz. Hogy ezt honnan tudjuk? Elég csak megnézni meghallgatni, mit hoztak össze I Don't Wanna Live Forever cím alatt. Közös szerzeményük ugyan már december elején megjelent kislemezen, a hozzá forgatott klipet azonban csak a múlt héten tették közzé, mely máris hatalmas népszerűségnek örvend.

A sikeren felbuzdulva Taylor nemrég a szombati fellépésére készülve, előadta a dalt a próbán és mindössze egyetlen gitárral kísérte magát – a látottak / hallottak alapján pedig azt kell mondjuk, Zayn nélkül is remekül hangzik a nóta.

Természetesen Zayn is meg akarta mutatni, hogy miként is hangzik az I Don't Wanna Live Forever akusztikusan az ő előadásában, így hamar stúdióba vonult, hogy felvegye, mi pedig újra rádöbbentünk, milyen sokat változott a One Directionben töltött időszaka óta. Az énekes érezhetően érettebb lett és a hangja is sokkal férfiasabbnak, erőteljesebbnek tűnik, mint korábban.

A két előadó egyébként nagyon jó barátságot ápol egymással és saját bevallásuk szerint a közös munka is nagyon élvezhető volt, a munkálatok pedig gördülékenyen zajlottak mind a stúdióban, mind a forgatáson.

Már nagyon hosszú ideje ismerem Zaynt, és azt hiszem, az ő hangja egyike a legritkábbaknak. Ő igazán különleges és csodálatos ember. Bámulatos olyasvalakivel együtt dolgozni, akivel együtt szoktad tölteni az idődet, mert már adott a válasz a Vajon jól ki fogunk jönni egymással? kérdésre

– áradozott Taylor egy korábbi interjúban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek