Starity

Aretha Franklin visszavonul

2017. február 10. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tizenhétszeres Grammy-díjas énekesnő a detroiti televíziós társaságnak, a Local 4-nak adott interjújában hozta nyilvánosságra, hogy még idén visszavonul.

hirdetés

A soul 74 éves királynője, Aretha Franklin egész életét zenei karrierjének szentelte, de most, hogy már unokái is kirepülnek a családi fészekből, szeretne kicsit megpihenni és szeretteivel foglalkozni. Saját bevallása szerint unokái rövidesen főiskolára mennek, így tervei szerint velük tölti majd az elutazásuk előtti nyarat.

Azt kell, hogy mondjam, idén nyugdíjba vonulok. Ez lesz az utolsó évem. Fogok új zenét rögzíteni, de idén lépek fel utoljára. Egész életemben a zenével foglalkoztam. Tisztelettel vegyes energiával és elégedettséggel tölt el az, hogy honnan indultam és hol tartok most. Mindig ezt fogom érezni, de nem megyek sehova, hogy csak üljek a babérjaimon és ne csináljak semmit. Az sem lenne jó

– nyilatkozta az énekesnő, aki szeptemberben dobja piacra 42. lemezét, melynek produceri feladatait imádott kollégája, Stevie Wonder végzi majd.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek