Starity

Alekosz pert vesztett az RTL Klubbal szemben

2017. február 17. 06:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A ValóVilág 4 nyertese kénytelen lesz búcsút mondani nyereménylakásának, mely visszakerül az RTL Klub tulajdonába.

hirdetés

Nagy Alekoszt 2011-ben, a ValóVilág című valóságshow keretein belül ismerte meg az ország, mely műsorból nyertesként távozott – egy gyönyörű, VIII. kerületi lakással lett gazdagabb. Később saját társkereső műsort is kapott az RTL Klubtól Szerelem a legfölsőbb szinteken címmel, melynek nyertesével, Veronikával álomnyaralásra utaztak. Mikor visszatért, még ugyanazon őszön a konkurens csatornához, a TV2-höz szegődött – nem számolva a szerződésszegés következményeivel.

Anyacsatornája, az RTL Klub 2012 elején pert indított Alekosz ellen, a bíróság azonban csak most hozott döntést az ügyben. Azon túl, hogy az ex-villalakónak vissza kell adnia a nyereménylakását, még a per eljárási díját (1,2 millió forintot) is neki kell megtérítenie, különben más módon kerül behajtásra az összeg.

via Bors

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek