Starity

Klippremier: Leander Kills - Élet

2017. február 17. 21:09   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Néhány órája debütált a csapat legújabb kisfilmje, ami az élet című dalhoz forgott.

hirdetés
Klippremier: Leander Kills - Élet
Fotó: Facebook/A Dal

Decemberben számoltunk be arról, miszerint a Köteles Leander vezette csapat egy teljesen új dallal kívánja magát megmérettetni az idei A Dal selejtezőjén. Mint az hetekkel ezelőtt kiderült, az Élet című dal tökéletes választás volt a srácok részéről, hiszen a zsűri csupa jó dolgokat mondott mind a zenekarról, mind a dalról egyaránt.

A zenekarnak szombaton, a verseny második elődöntőjében is volt szerencséje bizonyítani – nem kis sikerrel, ugyanis nemcsak esélyesek képviselni hazánkat Kijevben, de az Élet című balladájuk dalszövege elnyerte a legjobb dalszövegnek járó díjat is. Az együttes egyébként az est folyamán különleges felállásban lépett színpadra, mivel ezúttal Bodor Máté (ex-Wisdom, Aleastorm) szólaltatta meg az egyik gitárt, míg utódja, Vermes András a zongora mögött foglalt helyet.

A csapat a mai napon megosztotta az Élethez készült videóklipet, melynek képi világa nagyon látványos és változatos. Továbbá a kisfilmben mind az öt tag szerepet kapott, ami azért is érdekes, mert Máté tiszteletbeli tagja maradt a csapatnak – mivel a skót Alestorm stúdióba vonult felvenni legújabb albumát –, és a helyét csak nemrégiben vette át Vermes András.

Szombaton, azaz holnap este a kerül megrendezésre A Dal döntője, melyben a zsűri a tovább jutott dalok elhangzása után csak szóban fogja értékelni a produkciókat. Az összes dal elhangzása után pedig pontozásra kerülnek a produkciók, 10, 8, 6 illetve 4 ponttal. Ez alapján fog  kialakulni a legjobb négy versenydal mezőnye. A négy legtöbb pontot szerző dal közül a nézők SMS-ben, a weboldalon vagy az applikáción keresztül küldött szavazatokkal választják ki a verseny győztesét. A legtöbb nézői szavazatot szerzett dal nyeri majd meg a versenyt, és ez a produkció fogja képviselni Magyarországot a 62. Eurovíziós Dalfesztiválon.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek