Starity

Előzetest és posztert kaptunk a The Originals új évadához

2017. február 24. 05:05   |   Szerző: kurrek

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly májusban ért véget a The Originals 3. évada, így majdnem egy évet kellett várnunk, hogy a 4. szezon is képernyőre kerüljön, köszönhetően a Vámpírnaplók utolsó felvonásának.

hirdetés

Március 17-én, pontosan egy héttel a Vámpírnaplók sorozatzárója után érkezik a The Originals 4. szezonja. Julie Plec sorozata majdnem egy évig szünetelt, ám most már nem kell sokat várniuk a rajongóknak, hogy megtudják, mi lesz Klaus sorsa Marcell kezében, és hogy Hayley-nek sikerül-e megoldást találni a többi testvér problémájára. 

Időugrással kezdünk, hiszen öt évvel később járunk majd az évad elején, így Hope már nagyobb lesz és fontosabb szereplővé is válik a történet szempontjából. 

Azt még nem tudni, hogy a Vámpírnaplók színészei közül csatlakozik-e bárki is a spinoffba. Azt viszont megtudtuk, hogy a két széria idősíkja összeér az anyasorozat végeztével, aminek utolsó részében várható egy Caroline & Klaus-jelenet is. A rajongók már spekulálnak, de ennél többet csak két hét múlva tudunk majd.

Fotó: The CW

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek