Starity

Shadowhunters: Kat McNamara és Alberto Rosende nagyon élvezik karaktereik sorsának alakulását

2017. február 23. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Freeform tavaly indult sorozatának sztárjai elárulták, ők hogyan fogadták, hogy karaktereik élete szorosabbra fűződik a történetben. VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!

hirdetés

Végre megtörtént, amire a Shadowhunters rajongói vágytak: egymásra talált Clary és Simon, akiket máris Climonként emlegetnek. Ugyan köztudott, hogy a pár kapcsolata nem tart majd örökké, ám az őket alakító színészek saját bevallásuk szerint nagyon élvezik, hogy karaktereik végre közel kerültek egymáshoz, hiszen a köztük lévő kémia miatt ez már jó ideje a levegőben volt.

Ez a legmegfelelőbb pillanat Simon és Clary számára. Sok minden megváltozott körülöttük, máshogy néznek egymásra és nemcsak az újonnan jött erejük és magabiztosságuk miatt, hanem azért is, mert csak ők maradtak a másiknak

– nyilatkozta Kat McNamara, Alberto Rosende pedig így fogalmazott:

Imádom, hogy összejöttek, nagyon izgalmas! Tudom, hogy Clarynek nem Simon az egyetlen az életében [utalás a lány Jace (Dominic Sherwood) iránti érzéseire – a szerk.], elvégre ki akar a második lenni, ugyanakkor ha az embernek lehetősége adódik a számára elsővel együtt lenni, azzal bizony élni kell! Clary és Simon kapcsolatának dinamikája egy csapásra megváltozott azzal, hogy egymásra találtak, de már eleve felszabadultan érzik magkat, hiszen a kapcsolatuk kezdettől fogva intim volt, már olyan értelemben, hogy például azelőtt is fogták egymás kezét, csak akkor ezt baráti szinten élték meg, most azonban mindent újra meg kell tapasztalniuk. Színészként számomra nagyon szórakoztató ezeknek a jeleneteknek a forgatása, mivel a karaktereink élete a halálról és az intenzitásról szólt eddig, ezek után megkönnyebbüléssel ér fel egy boldog, szerelmes jelenetet felvenni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek