Nádai Anikó nem talál munkát szakítása óta
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nádai Anikó élete egyik legnehezebb időszakán van túl, hiszen szakított gyermeke apjával, és a műsor, amelyben dolgozott véget ért.
Nádai Anikó évekig az Éjjel-Nappal Budapest szereplője volt, később műsorvezetőként bizonyított. A ValóVilág Powered by Big Brotherben december közepéig dolgozott, aztán a műsor véget ért. Januárban, öt év után szakított gyermeke apjával, Dániellel, ezzel együtt pedig otthonát is elvesztette.
Anikónak nagyon nehéz volt ez a két hónap, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy kiderült egykori szerelmének máris új párja van. Anikó a kisfiából merít erőt, ezért nem is hagyja el magát lelkileg. Azonban aggasztja az a tény, hogy december közepe óta nem talál új munkát a képernyőn, hiszen számára a műsorvezetés nem csak hivatás, hanem komoly bevételi forrás. A Blikk szerint Anikó hamarosan visszatérhet a képernyőre, többek között a Reggeli című műsor kapcsán is felmerült a neve.
Anikó RTL-es karrierjét a ValóVilág-os szereplése óta egyengetjük. Személy szerint tehetséges műsorvezetőnek tartom, akivel határozott és pontos terveink vannak már a közeljövőben is
– nyilatkozta a az RTL Magyarország drámai és szórakoztató műsoraiért felelős igazgatója, Herman Péter.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.