Starity

Noora Louhimo: „A Battle Beast előtt még soha nem énekeltem metált”

2017. március 08. 05:05   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A finn énekesnő nemrégiben adott egy rövid interjút, melyben megosztott némi érdekességet a nagyvilággal.

hirdetés

Fotó: Nat Enemede

A nagy sikerű Battle Beast zenekar énekesnőjét a napokban kapta mikrofonvégre a Blabbermouth egyik riportere egy rövid interjú erejéig, melyből megtudhattuk, hogy hogyan is lett ő a formáció új énekesnője, de arról is lerántotta a leplet, hogy 2015-ben miért kellett Anton Kabanen alapítónak távoznia a csapat köreiből.

A Battle Beast-fiúk a YouTube-on találtak rám. A véletlennek köszönhetően Anton meglátta az egyik klipem, és azt javasolta a srácoknak, hogy vegyenek be a zenekarba. Ezek után Anton felhívott, és megkérdezte, hogy szeretnék-e csatlakozni a zenekarhoz és igent mondtam. A helyzet necces volt, mivel körülbelül egy hónap múlva már próbálni mentünk, mivel a  Sonata Arcticával indultunk turnéra, és már az új Battle Beast-album is készülőben volt

– kezdte Noora, majd arra is fényt derített, hogy mielőtt bekerült volna a csapatba, azt megelőzően soha nem énekelt metálzenét.

 Én még soha nem énekeltem  metált a Battle Beast előtt, így ez egy teljesen új terület volt számomra, bár 15-16 évesen hallgattam heavy metált. De ez teljesen új volt nekem, mármint az, hogy metálzenekarban lettem énekesnő

– vallotta a finn szépség, aki arra is választ adott, hogy 2015-ben miért kellett Anton Kabanennek távozonia az együttesből, aki nemcsak egyik alapítója volt a formációnak, hanem ő volt az egyik gitáros, továbbá a dalokat is ő írta, de a férfi énekes szerepét is ő töltötte be.

Az új albumot teljes egészében együtt írtuk. Valójában ez volt az egyik oka annak, amiért Antonnak el kellett hagynia a csapatot, az előző lemezeken az összes dalt ő írta és minden döntést egymaga hozott meg. Mi azt szerettük volna, ha mindenki ír dalokat, ha akar és ezt most megvalósítottuk. Ezúttal az új gitárosunk, Joona [Björkroth] is írt dalokat, azt hiszem ő négyet, a billentyűsünk Janne [Björkroth] hetet. Van egy dal, amit Joonával közösen írtunk, ez pedig az album névadó dala, a Bringer Of Pain, továbbá a basszusgitárosunk, Eero [Sipilä] is szerzett két dalt, míg Juuso [Soinio] egyet tett hozzá a számlistához.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek