Starity

Eva Mendes nyilvánosságra hozta, miért nem jelenik meg vörös szőnyeges rendezvényeken

2017. március 09. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 43 éves színésznő az elmúlt éveket párjával, Ryan Goslinggal közös lányainak szentelte, így nem is jelent meg hivatalos, vörös szőnyeges rendezvényeken. Ennek miértjéről a SHAPE magazinnak nyilatkozott.

hirdetés

Az emberek nem tudják rólam, de szeretek otthon lenni. Ahelyett, hogy a vörös szőnyeges rendezvényeken lennék, itthon otthon maradok a lányainkkal

– magyarázta Eva, aki otthonuk melegéből drukkolt Ryannek, a színészt ugyanis számtlan rangos díjra jelölték a Kaliforniai álomban nyújtott alakítása miatt.

Mendes azt is elárulta, hogy a kétéves Esmeralda és a 11 hónapos Amada sok munkát ad neki, mellettük azonban igyekszik odafigyelni a mozgásra is. Saját bevallása szerint futni már nincs úgy ideje, mint korábban, így főleg cardio és súlyzós edzésekkel tartja formában magát, illetve a helyes táplálkozásra is nagy gondot fordít – ez egyébként meg is látszik rajta, hiszen kirobbanó formában van!

Fotók: SHAPE Magazine / Arthur Belebeau

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek