Starity

Az Olsen-ikrek megadták magukat: Egy vagyont fizetnek gyakornokaiknak kompenzáció gyanánt

2017. március 10. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyakornokaik 2015-ben lázadtak fel és indítottak pert a híres testvérpár ellen.

hirdetés

Mióta befejezték a filmezést, Mary-Kate és Ashley a The Row és az Elizabeth and James névre keresztelt márkáikkal foglalkoznak, melyek igazán nagy népszerűségnek örvendenek, így nem nehéz elképzelni, hogy nettó vagyonuk 300 millió dollár (~ 85.8 milliárd forint) körül mozog, ahogy azt a szakemberek megsaccolták.

Siker, pénz és népszerűség azonban ide vagy oda, a lányok állítólag nem épp ideális főnökök – legalábbis ezt hintették el alkalmazottaik. Egykori gyakornokaik 2015 szeptemberében perre vitték a lányokat, mondván, hogy a végkimerülésig dolgoztatták őket ingyen vagy épp éhbérért. A testvérek szóvivője cáfolta az állítást, most azonban megadták magukat Olsenék és beleegyeztek, hogy kifizetik azt a 140 ezer dollárnyi (~ 40 millió forint) összeget, mely jogosan megillette volna munkavállalóikat.

A pert indító Shahista Lalani saját bevallása szerint öt hónapig dolgozott a The Row szárnyai alatt úgy, hogy heti 50 órás munkaidőért cserébe nem vagy alig kapott fizetséget. De nemcsak ő járt így, hanem mintegy 185 másik gyakornok is.

Vagy száz fok volt odakint, majdnem halálra izzadtuk magunkat. Olyan 50 font (~ 17 ezer forint) értékű viharkabátokkal kellett foglalkoznom. Olyanok voltunk, mint a teljes munkaidős munkavállalók annyi különbséggel, hogy nem fizettek nekünk. Nagyon rosszul bántak velünk. Akadtak olyan gyakornokok, akik sírva végezték a munkájukat. Rengeteg ilyen fiatalt láttam

– nyilatkozta a keresetben Lalani, aki dehidratáltság miatt kórházba is került, míg Olsenéknek dolgozott.

via Seventeen

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek