Starity

Idilli környezetben tölti szabadságát Justin Bieber

2017. március 17. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kanadai énekes Purpose című fellépéssorozatának keretein belül jelenleg ausztrál rajongóit szórakoztatja, a fellépések közötti szünetekben pedig igyekszik kiélvezni a csodálatos környezet adta lehetőségeket.

hirdetés

Justin Bieber legközelebb holnap áll majd színpadra, így a mai napot még minden bizonnyal pihenéssel, kikapcsolódással, feltöltődéssel tölti majd, ahogy azt tegnap is tette. Az énekes az Instagramon mutatta meg több, mint 80 millió főt számláló követőtáborának, milyen paradicsomi hely Ausztrália, ahol jelenleg koncertezik.

A pihenés mellett azonban egy kis sportolásra is időt szán az énekes, amivel igyekszik levezetni a felgyülemlett feszültséget. Az elmúlt hónapok különben sem voltak problémamentesek számára, de érezhetően igyekszik összekapni magát, amit születésnapi kívánsága is alátámaszt.

Ma van a születésnapom és minden, amire vágyom az, hogy jobb barát, jobb testvér, jobb fiú és jobb férfi legyek

írta március 1-jén a fent említett közösségi oldalon.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek