Starity

Első stúdióalbumával tért vissza a Monsta X

2017. március 23. 06:06   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Visszatért a Starship Entertainment által menedzselt dél-koreai fiúcsapat, a Monsta X – megjelent a The Clan-széria harmadik, azaz befejező része, valamint a Beautiful videoklipje is feltöltésre került.

hirdetés

Véget ért a rajongók számára a várakozás, hiszen a Monsta X március 21-én megjelentette első koreai stúdióalbumát The Clan Part 2.5: The Final Chapter Beautiful címmel (mely a The Clan-széria harmadik, egyben utolsó része), illetve az 아름다워 (Beautiful) rövidfilmje is feltöltésre került.

A stúdióalbum összesen tíz dalt sorakoztat fel, melyek megírásában Joohoen, I.M, valamint Wonho is segédkezett. A korong egyébként sok pozitív visszajelzést kapott, valamint több listán is az első helyet foglalta el.

Íme a számlista:

  1. Ready or Not
  2. 아름다워 (Beautiful)
  3. 넘사벽 (Incomparable)
  4. 니가 필요해 (Need U)
  5. OI
  6. Miss You
  7. Calm Down
  8. 너만 생각해 (All I Do)
  9. 5:14 (Last Page)
  10. 넌 어때 (I'll Be There)

A kiadvány fizikai formátumban három verzióban érhető el: Beautiful, Beside és Brilliant.

A három különböző borító

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek